Magyar cégre is számítanak az EU intelligens közösségi rendszereinek fejlesztésében

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 4. 10:26

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM Zrt.) a Horizont 2020 (H2020) keretprogramon belül a 2016-2017-re tervezett intelligens közlekedési rendszerekkel (ITS) kapcsolatos projektek lehetséges megvalósítói között szerepel.

A 2014-2020 között tervezett 80 milliárd euró költségvetésű H2020 keretprogramon belül az ITS-fejlesztésekhez kapcsolódó projektek lehetséges megvalósítói között az NM Zrt. mellett olyan cégek sorakoztak fel, mint a Continental, az IBM, a Huawei, a FIA és a Transport for London és a Swarco.

A közlemény szerint a zrt. az e-mobilitás, valamint az autóipar által kezdeményezett automatizált járművekkel és autonóm vezetéssel kapcsolatos rendszerek és szolgáltatások fejlesztésében lehet a leginkább érintett.

Dávidházy Gábor, a zrt. stratégiai igazgatója a közleményben úgy fogalmazott, hogy a H2020-as nemzetközi projektekben a cég konzorciumi partnerség keretein belül kíván közreműködni. Hozzátette: az ERTICO ITS Europe, az Európai Unió intelligens közlekedési rendszerekkel foglalkozó szervezete révén elérhető projektek olyan innovatív technológiai megoldások bevezetésére adnak lehetőséget Magyarországon, mint például az IT-vezérelt közlekedési szolgáltatások kialakítása.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05