Két új műholdat kapott a kínai Beidou navigációs rendszer

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 28. 10:22

Újabb műholdakat állított saját fejlesztésű Beidou navigációs rendszerének szolgálatába Kína, miután a hétvégén kettővel bővítette a már űrben keringők számát.

Kínai kutatók hangoztatják, hogy a Beidou Navigation Satellite System (BDS) szolgáltatásaival az amerikai GPS helyett kínálnak majd alternatívát. A most együtt, egy időben felküldött műholdaknak úttörő szerepük lesz a BDS globális szerepvállalásában - jegyezte meg Hszie Csün, a projekt főmérnöke.
 

A 18. és 19. műhold immár 98 százalékban hazai gyártású - hívta fel a figyelmet Hszie. Mint mondta, kezdetben teljes mértékben külföldi technikára kellett hagyatkozniuk és a csúcstechnológiai export tilalma megnehezítette egyes alkatrészek vásárlását, máskor pedig a beszerzett termék nem működött kifogástalanul. Az idők során a kínai szakemberek folyamatosan hazaival helyettesítettek minden külföldi alkatrészt, így a navigációs műholdak "szívének tartott" rubídium atomórát is.
 

Az "ikerműholdak" feladata lesz a navigációs jelzések tesztje és a műholdak közötti kapcsolatok ellenőrzése. Egy új fejlesztés révén a műholdak lehetővé teszik, hogy ugyanazon időben a korábbiakhoz képest megduplázzák az adatforgalmat, amivel gyorsabbá válik, javul a BDS-t használók számára nyújtott szolgáltatás minősége - jegyezte meg a főmérnök. Hozzátette, a zavaráselhárítás képességeit is meg fogják figyelni.
 

A "kínai GPS", amely a Göncölszekér kínai nevét kapta, egyike a világ négy meghatározó navigációs rendszerének az amerikai, az orosz GLONASS és az európai Galileo mellett. Programját hivatalosan 1994-ben indították el, 20 évvel az amerikai GPS után. Az első Beidou műholdat 2000-ben bocsátották fel.
 

A térségi hálózat lényegében 2012-től működik, és ma már a BDS helymeghatározó, navigációs, időmérő és üzenetküldő funkciói Kína és néhány ázsiai ország területén működnek. A tervek szerint 2020-ra 35 műholddal a Föld minden pontján használható lesz.
 

A BDS-rendszer lehetővé teszi a kapcsolatot a GPS és a GLONASS rendszerekkel, ami azt jelenti, hogy a kompatibilitás révén a felhasználók még pontosabb adatokhoz juthatnak - állítják a kínai szakértők.

Kulcsszavak: navigáció GPS Beidou

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kényelmet és biztonságot nyújtanak a Continental innovációi az új Mercedes-Benz E-osztályban

A Continental fontos alkatrészeket és termékeket szállít az új Mercedes-Benz E-osztályhoz. A cég intelligens eszközalapú hozzáférési megoldásával (röviden CoSmA) a technológiai vállalat olyan rendszert kínál, amely az okostelefonokat vagy az okosórákat autókulcsokká alakítja. A technológia a digitális kornak megfelelő kényelmes felhasználói élményt tesz lehetővé. A Continental most először kínál olyan teljeskörű rendszert, amely átfogó kapcsolatot biztosít a jármű digitális ökoszisztémája, az okoseszközök és a felhő között.

2024. május 29. 14:28

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Harmadszor is világcsúcs: a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata nyerte Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét

A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve ismét az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és elektromos meghajtású városi kisautó kategóriában. Utóbbiban saját világcsúcsát másodszor megdöntve szerezte meg az első helyet.

2024. május 25. 16:17

Matchbox lett az elektromos Mercedesből

A Mattel leleplezte  a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81%-ban ISCC-minősítésű műanyag felhasználásával készül*. A Matchbox exkluzív, 1:64 méretarányú, öntött replikája élethű részletekkel idézi meg az ikonikus G-osztályt és egyedi, texturált papír csomagolással rendelkezik.

2024. május 23. 10:25

Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata

A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.

2024. május 20. 12:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52