Digitális technológia segíti a kínai agyaghadsereg feltárását

MTI Sajtóadatbank, 2015. május 5. 16:33

Hét év szünet után újraindítják a kínai agyaghadsereg feltárását Hszianban, az első kínai császár nyughelye közelében. A régészek modern technikát, többek közt digitális szkennelést is alkalmaznak - számolt be róla a kínai média a hétvégén.

Az új munkálatok helyszíne az az úgynevezett 2. számú gödör, amelyben az első ásatások időszakában, 1994 és 2008 között több különlegesen ritka színes szobor került a felszínre. Az új feltárásban az eddigieknél nagyobb szerepet szánnak a fejlett technikának: a leleteket digitális szkenneléssel veszik számba és e módszerrel építenek adatbázist - nyilatkozta a Hszinhua hírügynökségnek Csu Szi-hung, a régészcsoport vezetője. Mint mondta, ezzel a további kutatásokat is segítik, továbbá a lelőhely állapotának jobb megőrzését is szeretnék elérni.

Kutatók becslése szerint a szóban forgó gödörben 1400 agyagkatona és 89 szekér rejtőzhet. Feltételezéseik szerint, bár az 1. számú gödörnél kisebb területről van szó, a leletek változatosabbak, a hadsereg egységeit itt szekeres, lovas és íjász katonák alkotják. Ez a terület volt az, ahonnan többek között egy zöldre festett arcú katonát ástak ki. Ekkor jutottak arra a megállapításra, hogy a harcosokat egykor vélhetően festették is, csak az évszázadok folyamán színük megfakult, a festék lekopott.

 



Az agyaghadsereget Csin Si Huang-ti császárral, a Csin-dinasztia (Kr. e. 221-206) alapítójával együtt temették el Kr. e. 209-210-ben, három nagy egységre tagolt árok- és gödörrendszerben helyezték el őket.

A föld alatti mauzóleum a világon a legnagyobb, 1974-es felfedezése óta több mint 7000 életnagyságú katona, ló és egyéb hadi felszerelés nyomára találtak. A 2. számú gödörben 1994-ben kezdett munkálatokat 14 évvel később szakemberhiányra és a korszerű, állagmegóvó védelmet biztosító technológia hiányára hivatkozva állították le.

A sírhely és az uralkodó örök álmát vigyázó agyaghadsereg 1987 decemberében került fel az UNESCO világörökségi listájára.

Kulcsszavak: tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50