Intelligens megoldások a hazai közszolgáltatásokban

forrás: Prím Online, 2015. május 4. 09:33

A tömegközlekedésben országosan használható elektronikus jegyrendszert fejleszt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

Az elmúlt években folyamatosan fejlesztett, majd tavaly egységesített mobil parkolási rendszer Európa egyik legsikeresebb közlekedési informatikai megoldása, mondta a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.

Veres Mihály arról is beszélt, hogy hamarosan elindul a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform elnevezésű szolgáltatás, amely a közösségi közlekedésben teremt új lehetőségeket. Lényege, hogy a legtöbb szolgáltató járataira egy helyen lehet majd jegyet váltani, vagy éppen a menetrendekről tájékozódni.

A MÁV, a főváros, a Volán társaságok már elindult és jól teljesítő projektjeit, illetve a folyamatban lévő fejlesztéseket integrálják egységes rendszerbe, és a felhasználók számára is egységes módon teszik elérhetővé, magyarázta Veres Mihály.

A fejlesztések eredményeképpen létrejövő úgynevezett okos városokban minimális erőforrások felhasználásával lehet minőségi, innovatív szolgáltatást nyújtani, tette hozzá a vezérigazgató. Ehhez azonban meg kell ismerni az emberek és az önkormányzatok igényeit. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. ezért országos közvélemény-kutatást indít a Smart City fejlesztésekről. A felmérés a következő hetekben kezdődik, a vállalat elsősorban az interneten várja majd a véleményeket a smart-fejlesztések irányairól.

 



„Fejlesztéseinkkel a smart ökoszisztéma kiépítésében veszünk részt, ami azt jelenti, hogy terveink szerint a közösségi és az egyéni közlekedés intelligens megoldásait összekapcsoljuk azért, hogy a közeljövőben egyre több utas számára váljon vonzóvá a közösségi közlekedés, a P+R lehetőségek használata. A smart ökoszisztéma azt is jelenti, hogy mobileszközökkel intézhessük utazáshoz, hivatalokhoz vagy akár a szabadidős tevékenységhez kapcsolódó ügyeinket. Az NMF Zrt. egyik legfontosabb feladata, hogy intelligens megoldásokat dolgozzon ki a közszolgáltatások terén, javítva ezzel azok minőségét, hatékonyságát. Hazánk a mobilparkolással és a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform megvalósításával - a hazai közlekedési közszolgáltatásokkal - a globális smart-fejlesztések ranglistájának előkelő helyére kerülhet” - nyilatkozta Veres Mihál.

Forrás: Prim Online / Kossuth Rádió, Krónika / hirado.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05