Nőknek népszerűsítik az informatikusszakmát
Lányok az informatikában címmel egész napos konferenciát és interaktív műhelybeszélgetést rendeznek pénteken Salgótarjánban; közéleti személyek, tanárok, vezető magyarországi cégek sikeres női és férfi felső vezetői arról értekeznek, miként tudják népszerűsíteni az informatikusszakmát, különösen a lányok körében.
Pölöskei Gáborné, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára üdvözölte a kezdeményezést különös tekintettel arra, hogy a 2014-es statisztikák szerint ugyancsak kevés, 2385 diák végzett informatikai képzési területen, és köz7ülük csupán 316 tanuló nő.
Hozzátette: a kormány megteremtette azt a lehetőséget, hogy az informatika mint kulcskompetencia már a hatodik évfolyamosoknál - szabad idő terhére a negyedik évfolyamon is - megjelenjen az alaptantervben, miközben mindenképpen szükséges a módszertani szemléletváltás és a tanári továbbképzési csomag fejlesztése.
A helyettes államtitkár úgy vélekedett, a gazdasági fejlődéshez elengedhetetlen a digitális kompetencia növelése, ehhez pedig a gyerekek infokommunikáció (ikt) iránti érdeklődésének felkeltése, amely a modern technológiával könnyebben elérhető.
Bódi Gábor, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke egy 2013 végén készült uniós felmérést ismertetett, amely szerint az Európai Unióban a nők alig 0,4 százaléka dolgozik az infokommunikációs szektorban. A tanulmány szerint ennek oka főként a kialakult női sztereotípiák, mint például az önbizalomhiány vagy a tárgyalóképesség hiánya.
Az elnök úgy véli, hogy az adatok azért is meghökkentőek, mert a jelentés rámutatott, hogy azon szervezetek esetében, amelyek több női vezetővel rendelkeznek, a tőkearányos jövedelmezőség 35 százalékkal, a részvényhozam pedig 34 százalékkal magasabb, mint más hasonló szervezeteknél.
Az eseményen Bánhegyi Zsófia, a T-Systems Magyarország marketing- és kommunikációs igazgatója és Horváth Krisztina, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója a többi között olyan eszközöket mutattak be, amelyek a lányokat arra ösztönzik, hogy jobban érdeklődjenek az ikt-szektor iránt. Így például gyakorlati és tájékoztató programokat.
A felső vezetők szerint a nőket motiválhatja például az atipikus foglalkoztatási forma népszerűsítése és a bababarát irodák kialakítása is.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar győztes a Közép-Európai Női Startup Versenyen
- Magyar győztes a Közép-Európai Női Startup Versenyen
- Kibővített anyasági csomagot vezetett be a Vodafone
- Kibővített anyasági csomagot vezetett be a Vodafone
- A nők kevésbé elővigyázatosak a kiberfenyegetésekkel szemben
- A nők kevésbé elővigyázatosak a kiberfenyegetésekkel szemben
- Magyarországon is indul a Kódolás Órája
- Magyarországon is indul a Kódolás Órája
- Egy év alatt egymillió informatikust képezne ki Tajvan
- Egy év alatt egymillió informatikust képezne ki Tajvan
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).