1,6 millió eladott készülékével továbbra is veszteséges a BlackBerry

Czipperer Dia, 2015. március 30. 15:21

A BlackBerry közzétette tavalyi utolsó negyedéves (Q4) eredményeit. Úgy tűnik, még mindig nem állt nyereséges pályára a kanadai vállalat. 

A BlackBerry már egy ideje komoly veszteségekkel küzd. Bár a világszinten ismert gyártó próbál kitűnni a tömegből QWERTY gombsoros modelljeivel, valamint egyedülálló BBM csevegő alkalmazásával, mely több platformra is elérhető, sajnos mégsem áll túl jól a vállalat szénája.

 

A kanadai cég közzétette Q4-es pénzügyi eredményeit. A számok arról tanúskodnak, hogy tovább csökkentek az eladások. A tavalyi év azonos időszakával összevetve több mint felére estek vissza a mutatók. Míg 2013 utolsó negyedévében összesen 3,4 készüléket értékesített a BlackBerry, addigra ez a szám mostanra 1,6 millióra esett vissza.

 

Azonban nem csupán ezen a területen veszteséges a vállalat. Az adatok szerint a szoftver eladások terén sem hozta a várt szintet. Jelenleg a bevételek 57%-a származik a szoftverekből, azonban John Chen vezérigazgató terveihez mérten ez még mindig kevés. A vállalat feje korábban ugyanis arról beszélt, hardvergyártóból szoftvergyártóvá szeretnének válni.

 

Forrás: Übergizmo.com

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05