A felnőtt magyar netezők felének már zsebében az internet
A felnőtt magyar internetezők 62 százaléka használ okostelefont, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az okostelefon-használók számának dinamikus növekedése egyúttal gyorsítja a mobilinternet terjedését is - derül ki az eNet Internetkutató és Tanácsadó Kft. és a Telekom januári felméréséből.
A "Jelentés az internetgazdaságról" kutatássorozat legfrissebb anyaga szerint az okostelefont használók 55 százaléka mobilinternetet és wifit egyaránt igénybe vesz webes böngészéshez, 36 százalék csak wifin keresztül, míg 3 százalék kizárólag mobilinternet-szolgáltatáson keresztül kapcsolódik a világhálóhoz készülékével.
A mobiltelefont használók több mint négytizede napi szinten veszi igénybe a telefonon elérhető internetes szolgáltatásokat. A megkérdezettek 41 százaléka a neten böngészik, ugyanennyien látogatják a közösségimédia-oldalakat, míg 36 százalékuk elektronikus levelezését intézi, 34 százalékuk pedig információt keres okostelefonjával.
A kutatásban résztvevő mobilinternet-előfizetők abban egyetértettek, hogy a szolgáltatásoktól alapvetően elvárható a fogyasztócentrikusság és a rugalmasság - például ne kapcsolják le azonnal a szolgáltatást túlfogyasztás esetén. A válaszadók számára mégis a megbízhatóság, a széles lefedettség és a szolgáltatás megfelelő ára a legfontosabb.
Az okostelefont használók 61 százaléka saját bevallása szerint szinte soha sem kapcsolja ki készülékét, 46 százalékuk éjszaka is maga mellett tartja, míg 26 százalékuk első dolga ébredés után ránézni.
Az internetezők véleményét reprezentáló eNet kutatás 1204, 18 évnél idősebb internetező megkérdezésével, 2015 januárjában készült.
eNet / MTI
Kapcsolódó cikkek
- Újabb településeken érhető el a Telekom 4G mobilinternet szolgáltatása
- Magyarország az EU-mezőny alsó harmadában van digitalizáltság szempontjából
- Bruttó 16,5 milliárd forintra nőtt az online napi ajánlatok piaca
- Nő a beltéri mobilhálózat adatsebessége az Ericsson új fejlesztésével
- A Telekomnál is a mobilneté volt a főszerep Szilveszterkor
- Nemcsak a képeslap, már az SMS is a múlté
- Gondolatátvitel jöhet már 2020 előtt
- GAFA-EU: a háború még csak most kezdődik a tech-óriásokkal
- Ericsson: tízszeresére nő a videóforgalom hat év alatt
- Emberi kérdések, technológiai válaszok − Symposium a digitalizációról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.