Jelnyelven tehetik fel kérdéseiket a siketek az internetes konzultációra

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 20. 14:33

Jelnyelven tehetik fel kérdésjavaslataikat a siketek és nagyothallók az internetről szóló nemzeti konzultációra március 26-áig – jelentette be a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Deutsch Tamás újságírók előtt bemutatta a www.internetkon.hu oldalnak a gyengénlátók számára akadálymentesített változatát is, és arról beszélt, a kormány mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is biztosítani akarja, hogy részt vehessenek már a konzultáció előkészítésében, tehát a majdani kérdőíven szereplő kérdések megfogalmazásában is. 
    

Arra hívta fel a figyelmet, a világon most először biztosítják egy társadalmi párbeszéd során, hogy a látás-, és hallássérültek számára is elérhető legyen az információ, továbbá abban is első a konzultációs oldal, hogy a siketek és nagyothallók magyar jelnyelven is el tudják juttatni javaslataikat.
    

Emlékeztetett arra, hogy a nemzeti konzultáció kérdőívének összeállítását a polgárokra bízták, így ők mondhatják meg „milyen legyen, milyen irányt vegyen Magyarország digitális fejlődése, fejlesztése”. Hozzátette, ezekből a javaslatokból állítják majd össze azt a 18-20 kérdést, amely a konzultáció kérdőívén szerepel majd. 
   

 

Koszticsák Szilárd (MTI)


www.internetkon.hu február 3-ai elindítása óta 37 ezren látogattak el az oldalra és – a számláló aktuális állása szerint – 3245 kérdést, javaslatot tettek. Jelezte, bár ezek jelentős része „trollkodás”, hétszáznál több kérdést tettek fel azok, akik valóban élni kívántak a javaslattétel lehetőségével. Közölte, a látogatók közül legalább minden ötödik mobiltelefonról nézte meg az oldalt.
    

Közölte, mostantól az oldalt teljes mértékben akadálymentesé tették a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek közreműködésével. Ez azt jelenti, hogy az oldal gyengén látóknak szóló változata is elérhető. Az internetről szóló nemzeti konzultációt olyan közpolitikai vállalkozásnak nevezte, amelynek során odafigyelnek arra, hogy a fogyatékossággal élő emberek is „egyenlő jogon, egyenrangú módon” részt vehessenek az előkészítésében és lebonyolításában.
    

Elérhetők azok a videók is, amelyeken jelnyelven, továbbá feliratozással is ismertetik a siket és nagyothalló emberekkel a konzultáció célját és azt, hogy miként tehetik fel jelnyelven a kérdésjavaslataikat. Ismertetése szerint a jelnyelven megfogalmazott, videón rögzített felvételeket egy internetes megosztó oldalra kell feltölteni, majd annak a linkjét kell a konzultáció oldalára bemásolniuk. A jelnyelven feltett kérdéseket a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) munkatársai írják le.
    

Kósa Ádám, a Sinosz elnöke, EP-képviselő a sajtótájékoztatón - jelnyelven – emlékeztetett arra, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon 10 ezer siket és 70 ezer súlyosan nagyothalló ember él; ők azok, akik számára feliratozással vagy jelnyelven kell biztosítani az információt. Jelezte, az akadálymentessé tett konzultációs oldallal minden igényüket kielégítették. Fontosnak mondta, hogy a kommunikáció kétirányú, tehát „visszafelé” is akadálymentessé tették. Közölte, a www.internetkon.hu az első a világon, amely nemcsak az információt adja át akadálymentesen, hanem információkat is vár a siketektől és nagyothallóktól.
    

A sajtótájékoztató végén Deutsch Tamás okostelefonjával videofelvételt készített Kósa Ádámról, aki jelnyelven elsőként fogalmazta meg kérdésjavaslatát, ezt később egy videomegosztó oldalon feltöltik a konzultációs oldalra. A Sinosz elnökének első kérdésjavaslata az volt: azon fogyatékossággal élő polgárok számára, akik infokommunikációs akadályozottságban élnek, biztosítsák-e korlátlanul a vezetékes és mobil internetet?
    

Deutsch Tamás február 3-án jelentette be, hogy a www.internetkon.hu oldal elindulásával kezdetét vette az internetről szóló nemzeti konzultáció. A miniszteri biztos akkor arról beszélt, az alapvető kérdés az, "milyen lesz a jövő magyar internetje", ennek megválaszolása pedig nem csupán a szakemberek, a szektorban érintett cégvezetők vagy a politikai döntéshozók kizárólagos feladata. Közölte, március 26-áig minden legalább 14 éves magyar állampolgár tehet fel kérdést az oldalon. A felvetéseket 15-20 pontból álló kérdőívbe rendszerezik, amelyet május eleje és június vége között lehet majd kitölteni.
    

Orbán Viktor miniszterelnök október 31-én a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről. Deutsch Tamás ezután azt mondta, internetszolgáltatók, nagy multicégek, közepes- és kisvállalatok, internetfelhasználók, szakmai és társadalmi szervezetek, valamint a közélet politikán kívüli szereplői bevonásával szeretné megvitatni, milyen kérdésekben kérjék ki az emberek véleményét.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09