1 milliárd androidos telefon talált gazdára 2014-ben
Miközben az Apple rekordokat döntöget az iPhone eladásokban, a Google sem szégyenkezhet. Az elmúlt évben több mint 1 milliárd Android rendszerű készülék talált gazdára.
A Strategy Analytics adatai alapján több mint 1,3 millió mobiltelefont értékesítettek a tavalyi évben. Ez önmagában is szép számnak bizonyul, ám az Android platform népszerűsége kiemelkedik a sorból. A felmérés adatai szerint ugyanis az eladott készülékek közül több mint 1 milliárd Android rendszerrel a fedélzetén került forgalomba.
Nos, hiába az Apple szárnyalása, az Android platform elsőbbsége a piacon megkérdőjelezhetetlen. Az alábbi táblázat is jól mutatja, hogy a cupertinói cég az eladások csupán töredékét, mindössze 15%-át tudhatja magáénak a 192, 7 millió eladott iPhone-nal, a Microsoft pedig még ennél is kevesebbet, az eladott készülékek száma 38,8 millióra rúg.
A 2013-as adatokhoz képest 30%-kal növekedtek az eladási mutatók. Mindegyik népszerű platform tekintetében növekedés tapasztalható, így az összesített eladási mutatók terén is. Míg tavaly még csak közelítettünk az 1 milliárdos küszöbhöz (990 millió), addig 2014-ben már 1 milliárd 283 millió eszköz talált gazdára.
A BlackBerry mutatóit nem emelte ki külön az elemzőcég: az egyéb kategóriában kaptak helyet. A vállalat 0,7%-os részesedést ért el a tavalyi évben, amely azonban csökkenő tendenciát mutat a 2013-as 2%-hoz képest.
Forrás: GSMArena.com; Kép: topnews.in
Kapcsolódó cikkek
- WWDC: az iOS sikerei számokban
- DK-KP95 mikrohifi: Party bármelyik Apple eszközzel
- Már iOS alkalmazással is vehetünk autópályamatricát
- Kína Tim Cook jóváhagyásával ellenőrzi az Apple termékeit
- Már mobilról is megvehetjük az új autópályamatricákat
- 68%-nál jár az iOS 8 elterjedtsége
- Új alkalmazást mutatott be a Facebook
- Felturbózták a Google Drive Android és iOS verzióját is
- Új képszűrőkkel frissült az Instagram
- Rekorddal zárta a negyedévet a Lenovo
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.