CES 2015: jönnek a jövő év legforróbb tech trendjei

Január elején Las Vegasba költözik a digitális világ krémje

forrás: Prím Online, 2014. november 11. 12:27

Már csak néhány hetet kell várni, hogy Las Vegasban kiderüljön, mik lesznek a jövő év forradalmi technológiai trendjei és leghájpoltabb kütyüjei. 2015. január 6-9. között 3.500 kiállító – a legnagyobb mamutcégektől az ígéretes startupokig – mutatja be a Nemzetközi CES keretében a legfrissebb fogyasztói elektronikai újdonságokat, melyek közül több gyökeresen változtathatja meg mindennapjainkat már a nagyon közeli jövőben.

A CES immár több mint 40 éve a fogyasztói technológiai szektor legfontosabb nemzetközi eseménye, hiszen a legnagyobb gyártók és a legkreatívabb garázscégek hagyományosan itt mutatják be új termékeiket és forradalmi ötleteiket a nagyvilágnak. Az év elején, Las Vegasban megrendezésre kerülő tech szupershowra több mint 160.000 látogatót – elsősorban iparági szakembereket, üzletembereket és újságírókat – várnak a szervezők közel 150 országból.

A világ legnagyobb innovációs fesztiválja a javában zajló digitális ipari forradalom összes fontos trendjét és mozzanatát mutatja be egy helyen. A kiállításon kiemelt figyelmet kapó szenzor- és okostechnológia egyre fejlettebbé és kifinomultabbá válik, és egyre nagyobb erővel tör be mindennapi életünk szinte minden területére: autóinkba, otthonainkba, sporttevékenységünkbe vagy éppen az egészségmegőrzésbe. A CES külön kiállítóteret szentel a 25 legmeghatározóbb technológiai szegmensnek, így többek között saját techzónát kapnak az intelligens járművek, a 3D nyomtatás, a kiberbiztonság, a fitnesz tech, a szenzorok, az okosotthonok, az okosórák, a viselhető eszközök, a robotika vagy éppen a drónok.

Hamarosan itt a sofőrnélküli autó

A CES-en az egyik leghangsúlyosabb terület a rohamtempóban fejlődő járműipari innováció lesz. Rekordszámú, összesen 11 nagy autógyártó – az Audi, a BMW, a Chrysler, a Ford, a GM, a Hyundai, a Mazda, a Mercedes, a MINI, a Toyota és a Volkswagen mutatja majd be legfrissebb intelligens megoldásait. Többek között terítékre kerülnek a legújabb sofőrnélküli, karambolmegelőző és járművek közötti kommunikációs technológiák is.

„Az okostechnológia egyre inkább átszövi az autóipart, melynek köszönhetően a közlekedés egyre biztonságosabbá, gazdaságosabbá és kényelmesebbé válik. Ezzel párhuzamosan a vásárlók számára is hangsúlyosabb szerepet kap, hogy mennyire intelligens egy autó. Innovációs szempontból ez az egyik legizgalmasabb terület jelenleg, ezért is növeljük évről-évre a szerepét a CES-en” – mondta Gary Shapiro a CES-t szervező CEA (Fogyasztói Elektronikai Társaság) elnök-vezérigazgatója. 

Mindenhol ott lapul egy szenzor

A technológia robbanásszerű fejlődése, a különböző okoseszközök és az ezekbe épített szenzorok alapvetően változtatják meg életmódunk szinte minden aspektusát. A CES egy külön kiállítóteret szentel az „életstílus technológiának”, melynek keretében bemutatásra kerülnek a mindennapi életünket befolyásoló legfrissebb tech trendek az oktatás, a család, a fitnesz, az egészség, a gyerekek, az idősek és a viselhető eszközök tematikája köré csoportosítva. Ehhez kapcsolódóan szintén kiemelt figyelmet kapnak a szinte már mindenhol – okostelefonjainkban, különböző fitneszkütyükben, ruhákban, játékokban, autókban – jelenlevő szenzorok, melyek lehetővé teszik, hogy a legkülönbözőbb valós idejű adatok elemzésével és az így lehetővé váló testre szabással életünk, munkánk és a szabadidőnk eltöltése, egyszerűbb és hatékonyabb legyen.

A CES 2015 grandiózus, több mint 191 ezer négyzetméternyi kiállítási területén 20 ezer új technológiai termék debütál a nagyközönség előtt.
 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36