Hatékonyabb e-mail lead generálás az Opelnél

forrás: Prím Online, 2014. október 11. 14:39

Az Opel e-mail alapú lead generálásának hatékonyabbá tételére kapott megbízást a CRANE a márka szlovén piacán. Az ügynökség feladata a kreatív, azon belül is elsősorban a vizuális megjelenítés áthangolása az eredményesség növelése érdekében.

A megbízás nem előzmények nélküli, ugyanis a CRANE 14 országban nyújt az autómárka számára CRM szolgáltatást és tanácsadást, ezen belül az e-mail kampányok tervezését és kivitelezését is menedzseli. A mostani feladat egy modellbevezető hírlevél optimális kialakítása volt, amit Szlovéniában teszteltek a cég szakértői.


„A közös munkának köszönhetően nemcsak markánsan növeltük potenciális ügyfélbázisunkat és az ügyfélprofilok mélységét, de a CRANE által kidolgozott javaslatokat a gyakorlatba ültetve az e-mail alapú kommunikáció eredményessége is jelentősen javult” – mondta az Opel regionális marketing vezetője, Bakai Gergely.


A CRM területen évek óta sikeres együttműködést az Opel meghosszabbította, illetve kiterjesztette, ennek keretében üzemelteti az ügynökség az általa készített CRM rendszert, valamint biztosít kommunikációs szolgáltatást és tanácsadást 14 európai országban. „Eredeti megbízásunk az egymástól akár jelentősen különböző országokban is hatékonyan működő CRM rendszer kialakítása volt. Ezt követően annak üzemeltetése, valamint a stratégiai és kommunikációs tanácsadás, tudásmenedzsment lett a feladatunk” – mondta Bodnár József, a CRANE ügyvezető igazgatója.


Az együttműködés során az eredeti, újautó-eladás fókusz mellett a flotta, a haszongépjárművek és az after sales területe is kiemelt szerepet kap. A CRANE biztosítja továbbá a viszonteladók ösztönzési rendszeréhez, illetve a márkakereskedők integrált eDM kampányaihoz a technikai és szolgáltatási hátteret.
 

Kulcsszavak: ügyvitel CRM Opel

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55