Nem kell Google+ profilt létrehozni az új Gmail-fiókhoz
A Gmail felhasználók a jövőben maguk dönthetik el, szeretnének-e a Google+ közösségnek is tagjai lenni. Az eddig automatikus csatlakozás ugyanis most választható opcióvá vált.
2012-től kezdve, ha valaki Gmail-fiókot hozott létre, automatikusan megjelent a Google+-on is, vagyis felhasználó lett a Google közösségi oldalán. A vállalat azonban most enyhített ezen a szabályon, így már a felhasználók maguk dönthetik el, szeretnének-e létrehozni Google+ profilt avagy sem.
A Google szóvivője elmondta, hogy a frissítést szeptember elején hajtották végre. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók a regisztráció alatt és után is létrehozhatják Google+ profiljukat, de úgy is dönthetnek, hogy nem csatlakoznak a közösséghez.
A Google ráébredt arra, hogy a szolgáltatás erőltetésével nem az oldal sikerét növeli, hanem éppen ellenkezőjét éri el. Hiába vannak jelen ugyanis a felhasználók, ha az aktivitásuk szinte nulla. Így ezzel a mostani lépéssel igyekeznek ezen változtatni, és elérni, hogy a Google+ ne csak kényszer legyen, hanem a felhasználók a valódi előnyöket lássák benne.
Forrás: Androidcentral.com; Nyitókép: TheNextWeb.com
Kapcsolódó cikkek
- Ellenőrizze, hogy e-mail címe szerepel-e az ötmillió feltört Gmail-fiók között!
- Már nem latin karakterekkel is hozhatunk létre Gmail-fiókot
- A Gmaillel bukott le egy szexuális zaklató
- Jobb Drive integrációval bővült a Gmail iOS appja
- Már 71 nyelven érhető el a Gmail
- Több mint 1 milliárd alkalommal telepítették a Gmail Android verzióját
- Internetkapcsolat nélkül is használhatók a Google Now kártyák
- A Google+ feje, Vic Gundotra elhagyja a vállalatot
- 10 éves a Gmail
- Titkosítja leveleinket a Gmail
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást
Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.