2 órára terjesztette ki a Google Play a visszatérítést

A felhasználóknak ennyi idejük van eldönteni, kell-e vagy sem

Czipperer Dia, 2014. szeptember 12. 13:21

A fizetős Google Play alkalmazások letöltése esetén a felhasználóknak mostantól 2 órájuk van eldönteni, hogy megtartják-e a programot, avagy sem. Ha két órán belül elhatározzák magukat, akár a pénzüket is visszakaphatják.

A Google Play áruházban az ingyenes alkalmazások mellett számos fizetős applikáció is található. Ezek esetén eddig nagy visszahúzó erő volt, hogy, bár bizonyos időkorláton belül visszatérítette a Google az összeget, ha mégsem azt töltötte le a felhasználó, amit szeretett volna, ám ez nagyon kevésnek bizonyult.

 

A felhasználóknak 15 percen belül kellett arról határozniuk, igényt tartanak-e az adott appra. Ha úgy döntöttek, nem ez az, amit kerestek, visszakapták pénzüket. A kérdés csak az, vajon mire elég 15 perc? Sokszor még arra sem, hogy valaki kipróbálja az adott programot. A letöltés, megnyitás, betöltődéssel majdhogynem ki is merül az időkeret.

 

A Google ezt az időintervallumot kiterjesztette 2 órára, amely azt jelenti, ha valaki két órán belül úgy dönt, nincs szüksége a programra, a teljes összeget visszakapja. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy a Play Store-ban a saját appokra navigálni, ott pedig az adott programnál kiválasztani a „refund”, vagyis visszatérítés opciót. Ez a felirat csak a két órás perióduson belül jelenik meg, ha ez letelik, helyette az „uninstall”, vagyis az eltávolítás felirat tűnik fel.

 

Forrás: BGR.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36