1 terabájt tárhelyet ad előfizetőinek a Dropbox

Czipperer Dia, 2014. augusztus 28. 17:22

A Dropbox szerdán jelentette be, hogy a Pro csomag felhasználói számára több tárhelyet kínál olcsóbb áron, valamint jobb megosztási opciókat is.

A Google-hez és a Microsofthoz hasonlóan most a Dropbox is csökkenti árait, és több tárhelyet kínál felhasználóinak. A tervek szerint a Pro csomagot használók havi 9,99 dollárért (a szolgáltatás éves díja 99 dollár) juthatnak 1 terabájt tárhelyhez. Korábban mindössze 100 gigát kaptak ugyanezért az árért a felhasználók, a 200 gigás csomag pedig 19,99 dollár volt. A legnagyobb elérhető tárhelymérett 500 GB volt, melynek ára 49,99 dollárra rúgott.

 

A Dropbox tehát jelentősen lefaragott az árakból, ami érthető is, hiszen az utóbbi időben az egyik legdrágábbnak számított, ami az ár/gigabyte viszonylatot illeti. Ám még így is csak az egyik legolcsóbbnak számít, ugyanis a Microsoft még ennél is kedvezőbb ajánlatot kínál felhasználóinak.

 

Az 1 terrás tárhely mellett a Dropbox Pro userek számos újdonsággal is találkozhatnak a szolgáltatásban. Néhány fontosabb ezek közül:

 

- Jelszavas védelem a megosztott linkekhez

 

- Lejárati dátum megadása a megosztott linkekhez

 

- Megtekintési és szerkesztési engedély hozzárendelése a megosztott mappákhoz

 

 

- Egy adott eszköz fiókjának távoli törlése, amely a lopások esetén bizonyul hasznosnak

 

Forrás: Mashable.com

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05