Android Wear támogatással bővült a Facebook Messenger
Múlt héten debütált az androidos Facebook Messenger alkalmazás új verziója, mely képes együttműködni az Android Wear alapú eszközökkel – mint például a Samsung Gear Live okosóra – is.
Bár az Android Wear alapú kütyük még nem árasztották el a piacot, egyre többen várják elterjedésüket, aminek fontos feltétele a megfelelő szoftveres támogatottság. A Facebook máris letette voksát a platform mellett, ugyanis frissítette androidos Messenger alkalmazását, amely immár képes futni az Android Weart futtató órákon, mint például az LG G Watch vagy a Samsung Gear Life. Az új Messenger máris letölthető a Google Play Áruházból.
A megújult alkalmazással jól járnak a felhasználók, hiszen még kényelmesebben, egyenesen a csuklójukról cseveghetnek facebookos ismerőseikkel, és maga az Android Wear is sokat profitálhat belőle, hiszen a Facebook lelkesedését látva több neves és kevésbé ismert fejlesztő is kedvet kaphat ahhoz, hogy a viselhető eszközökre szabott rendszer támogatásával bővítse alkalmazását.
[Forrás: IntoMobile]
Kapcsolódó cikkek
- Mobilalkalmazás segíti a látássérültek tájékozódását a san francisco-i reptéren
- 25 ezren perlik a Facebookot a magánszféra megsértése miatt
- Számolj vissza a Szigetig!
- Ingyen webelérést kínál Zambiában a Facebook Internet.org appja
- The Mobile Bay: a mobilról torrentezőkre is gondolt a The Pirate Bay
- Frissült a Messenger Windows Phone-ra szánt változata
- Eltűnik az üzenetküldés a Facebook mobilappjából
- Új funkcióval bővült a Skype Android appja
- Mentés gombbal újít a Facebook
- Hivatalosan elérhető az Android L billentyűzete
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.