Egyre többen kezdik már hat éves koruk előtt az internetezést Kínában
A kínai kiskorúak többsége már 10 éves kora előtt internetezik, csaknem egynegyede pedig 6 éves kora előtt megismerkedik a számítógéppel és benne a világhálóval - állapította meg egy, a tavalyi adatokat elemző friss kutatás.
A városi gyerekek három dologra használják leginkább a világhálót: online játékra, zenehallgatásra és a közösségi médiában üzenetek küldésére, illetve online társalgásra - idézi a kutatás eredményét a China Daily című angol nyelvű napilap. A vidékiek esetében egyedül a csetelés nem olyan népszerű.
Kínában mind súlyosabb gond a fiatalok körében kialakuló internetfüggőség, amellyel sem a családok, sem az egészségügy, a társadalom nem igazán tud mit kezdeni. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy több olyan halálesetről is érkezett hír, amely során a tinédzser étlen-szomjan eltöltött hosszú órák után végül élettelenül ledőlt a székről a nyilvános internetklubokban.
Egy, a függőkről készült filmből kiderült, vannak, akik bepelenkázzák magukat, csak hogy ne kelljen a komputer elől elmozdulniuk. A szülők végső elkeseredésükben viszik, olykor csalják el csemetéjüket az országban százszámra megtalálható magánintézetekbe, nem ritkán illegális rehabilitációs központokba.
Ezek nagy részében katonaikiképzés-szerű fegyelmezési módszerekkel igyekeznek rendszert vinni a fiatalok mindennapjaiba, függőségüktől megszabadítani őket. Jó hírüket igencsak megtépázta az a néhány haláleset, amelyeket a terápia részét képező durva bánásmódra vezetnek vissza.
Hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint Kínában az internetet használók száma június végén elérte a 632 milliót. Ez azt jelenti, hogy az év első hat hónapjában 14,42 millióval lettek többen. A jelentés megállapítja, a kínai internetezők hetente csaknem 26 órát használják a világhálót, ami növekvő tendenciát jelent.
Kapcsolódó cikkek
- Megugrott a kínai okostelefonok eladása
- Újabb közösségi oldalakat és programokat blokkolnak Kínában
- Japán háborús bűnösök vallomásai kerülnek az internetre Kínában
- Kegyetlen módszerekkel szoktatják le a fiatalokat az internetfüggőségről Kínában
- Gyerekektől tudnak igazán tanulni a számítógépező idősek
- Egyre nehezebb az i-közvélemény állami befolyásolása Kínában
- Új munkakört teremtett az illegális szexuális tartalmak elleni harc Kínában
- Szigorodik a kínai internet szabályozása
- Majdnem minden tízéves internetezik Németországban
- Kínai kampány az online pornográf tartalmak ellen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.