Az eOptika.hu az Év Internetes Kereskedője 2014-ben

forrás: Prím Online, 2014. május 23. 22:04

A közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján a SZEK.org, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a kirowski Isobar által nyolcadik alkalommal megrendezett „Az Év Internetes Kereskedője Díj” 2014 évi nyertese az eOptika.hu online áruház. A május 22-i díjátadón a kirowski Isobar egy különdíjat is átadott “Az Év Legígéretesebb Kereskedőjének” a Petissimo online áruháznak.

„Az Év Internetes Kereskedője Díj” első fordulójában a közönségszavazatok döntöttek, kiderült, hogy ki a 32 legnépszerűbb olyan hazai internetes kereskedő, aki magyarországi cégbejegyzéssel és Vedd a neten! Webshop minősítéssel rendelkezik, online kiskereskedelmi tevékenységet folytat és előző éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot. Közel 10.000 szavazat érkezett több, mint 300 weboldalra, akik közül a TOP 32 webáruház pályázatot nyújthatott be, s a második fordulóban a szakmai grémium és a felelős kereskedőkből álló zsűri választotta ki közülük Az Év Internetes Kereskedőjét 2014-ben. Az eredményhirdetésére és ünnepélyes díjátadására 2014. május 22-én este került sor a SZEK.org által szervezett XI. Elektronikus Kereskedelem konferencián.

 

 

A megtisztelő cím elnyerésével az eOptika.hu online áruház jogot szerzett arra, hogy használhassa „Az Év Internetes Kereskedője 2014” címet és Szetnics Lászlótól, a MasterCard regionális mobil üzletfejlesztési vezetőjétől megkapta a díj főtámogatójának, a MasterCard-nak a fődíját, 1 millió Ft értékű hirdetési kampányt, amelyet a díjazott 2014 utolsó negyedévében használhat fel.


A fődíj nyertese mellett a szervezők nyilvánosságra hozták a zsűrizés pontozása alapján a második, harmadik, illetve negyedik helyezettet.

Az Év Internetes Kereskedője, 2014 I. helyezett     eOptika.hu
Az Év Internetes Kereskedője, 2014 II. helyezett     maesteszinhaz.hu
Az Év Internetes Kereskedője, 2014 III. helyezett     ruhafalva.hu 
Az Év Internetes Kereskedője, 2014 IV. helyezett     harisnyadiszkont.hu 

A kirowski Isobar ebben az évben is elkészítette értékelését a teljes mezőnyről: ebből kiderült, hogy milyen irányba tart a hazai piacon az online értékesítéshez kapcsolódó weboldalak fejlesztése és tervezése. A digitális szemléletű kommunikációs ügynökség vezérigazgatója, Kovács Zoltán egy különdíjat is átadott “Az Év Legígéretesebb Kereskedőjének” a Petissimo online áruháznak, amely egyszeri keresőhirdetés auditot nyert.

A zsűri a döntés során értékelte a kereskedők pályázatát, melyben kiemelt szempontként szerepelt a vállalkozások üzleti modellje, az elért üzleti eredmények, a honlapok színvonala, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minősége és nem utolsó sorban a felhasználóbarátság.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09