Győrben is sikeres a Citypass

forrás: Prím Online, 2014. február 4. 13:15

A NetLock Kft. által kifejlesztett megoldás, a CityPass kártyarendszer a Széchenyi István Egyetemen is sikeres. A kártyát másfél éve használják, és már a hallgatók 80%-a rendelkezik vele.

Korábban már részletesen bemutattuk a CityPass intelligens kártyarendszert, amelyet egy sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai is kipróbálhattak. Akkor már számos nagyvárosban sikerrel használták a megoldást, amelyről most a győriek is pozitívan nyilatkoztak.

 

A Széchenyi István Egyetemen még az előző tanévben vezették be a díjnyertes CityPass kártyarendszert. Az első hullámban, 2012 szeptemberében több száz oktató, vendégoktató és egyetemi munkatárs kapta meg a számos funkciót ötvöző, névre szóló kártyát, a következő, tavaszi szemeszterben pedig 3500 diák vehette használatba saját példányát. Mára mintegy 7000 hallgató, 650 alkalmazott és 800 „külső személy”, azaz kollégiumi vendég, öregdiák, könyvtári tag és VIP látogató szerepel a regisztrált kártyabirtokosok között.

 

 

A hallgatók az intelligens kártya segítségével léphetnek be az egyetemi könyvtárba és egyes tantermekbe, laborokba, valamint fizethetnek vele a fénymásolásért, szkennelésért vagy nyomtatásért az intézmény területén belül, emellett igénybe vehetik vele az egyetemi könyvtár szolgáltatásait is, beleértve a kölcsönzést, illetve az ingyenes médiatár, a berendezett kutatószobák és médiaboxok használatát. A közel 1400 kollégista szintén a kártyájával azonosíthatja magát a kollégium beléptető rendszerében.

 

A visszajelzések alapján használata egyszerű, és a Kártyamenedzsment program könnyen átlátható. A felhasználók egy külön erre a célra létrehozott weboldalon tájékozódhatnak a kártyahasználattal kapcsolatos, általános és aktuális információkról.

 

Kiváltása is gyorsan, zökkenőmentesen zajlik. A regisztrálási és kiadási folyamatot megújították, hogy a tanévkezdéskor rövid idő alatt elláthassanak kártyával minden elsőévest. A felvételi értesítővel együtt a kártyarendszerről is tájékoztatták a felvételt nyert diákokat, akik egyszerűen, egy webes felületen leadhatták igénylésüket. Így a beiratkozáskor a hallgatók egy adategyeztetést követően azonnal megkapták és használatba vehették a kártyát. A kiadással kapcsolatos adminisztrációt gyakornoki feladatként az intézmény hallgatói végzik.

 

 

Almási János, a NetLock Kft. fejlesztési vezetője elmondta, hogy a CityPass kártyarendszer egyre több helyen van jelen a felsőoktatásban. Debrecenben is egyetemi kártyaként használják már évek óta, az Óbudai Egyetemen pedig a CityPass kártyarendszerhez kapcsolódóan mutatják be az NFC technológia legújabb trendjeit és felhasználási területeit a mérnök informatikus hallgatóknak a gyakorlati órákon. 

 

Kép: wikitech.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36