CES: még mindig a nyomtatott könyvek uralkodnak

Laszlo Horvath, 2014. január 20. 10:43

Több mint 28 emberöltővel ezelőtt Johannes Guttenberg feltalálta a könyvnyomtatást, azt a technológiai mesterművet, amelyet a mai napig használnak az egész világon. A nyomtatott könyv a „technológia Mekkájában”, a Las Vegas-i CES-en is kiemelt figyelmet kapott.

A hagyományos értelemben vett könyvet sokan már halálra ítélték, vagy mindenesetre úgy vélik, „csillaga leáldozóban van”. Ám, talán ez mégsem így van, legalábbis az idei Consumer Electronic Show (CES) erről tanúskodott. A világ legnagyobb innovációs kiállításán ugyanis a könyvek is jelen voltak, méghozzá kiemelt figyelmet szentelve nekik.

 

Az grandiózus techshow idén rekordot döntött. Több mint 3000 kiállító és több száz élő esemény várta az érdeklődőket, és természetesen sajtótájékoztatók, bemutatók és partik tömkelege. A legújabb technológiai újdonságok jelentős hányadáról hullt itt le a lepel. Ám a drónok, 3D nyomtatók és más technológiai forradalmi vívmányok mellett más fontos eszköz is kiemelkedett a sorból.

 

A CES-t vezető Gary Shapiro saját könyvklubjában (Gary’s Book Club) a hagyományosabb vonal uralkodott. A dedikálás és a szerzők személyes jelenléte jellemezte a légkört – nyomtatott, kötött könyvek kíséretében. Az itt megjelent művek a Barnes and Noble kiadó darabjai voltak, ahol digitális alkotások is vannak szép számmal, így technológiai kiállítás lévén akár e-book olvasókon, táblagépeken is megtekinthették volna őket a látogatók. Ám itt mégis a hangsúly a hagyományos, papír alapú könyveken volt, és arra ösztönözték a vásárlókat, hogy nyomtatott példányokat vásároljanak, hiszen ezek sokkal alkalmasabbak az autogramok számára.

 

 

A könyvklub a kiállításon igen előkelő helyet kapott: a Las Vegas-i Kongresszusi Központ főbejáratánál volt, a nagy előcsarnokban, ahol több mint 150 ezer haladt el a kiállítás ideje alatt (nagyjából ennyi résztvevője volt az idei CES-nek).

 

A CEA (Consumer Electronic Association) fejlesztési koordinátora, Moira Berry kapta azt a nemes feladatot, hogy megszervezze a könyvklubot Mr. Shapiro nevében, aki maga is egyike volt a szerzőknek. Moira elmondta, hogy kiváltságosnak érezte magát, hogy találkozhatott a szerzőkkel, és remek beszélgetéseket folytathattak a technológiáról, és nem csupán az innovációkról.

 

Másik oldalról nézve persze furcsának tűnhet, hogy az egyik legrangosabb technológiai kiállításon – melyet olyan kulcsszavak jellemeznek, mint a „következő generáció”, „innováció”, „jövő” – egyáltalán bármilyen mértékben is fókuszba kerülhetnek a nyomtatott könyvek.

 

Ám, mindez okos lépésnek is tekinthető, hiszen egy, a Voxburner által készült friss tanulmány is igazolja, hogy a fiatalok (16-24 év közötti korosztály) nagy része előnyben részesíti a nyomtatott példányokat az e-könyvekkel szemben (62%).  A The Guardian újságírója, Liz Bury pedig nemrég írt arról, hogy az emberek jobban kedvelik a hagyományos könyveket, méghozzá azért, mert egyszerűen szeretik kezükbe venni őket.

  

A könyv fizikai valója, kézbevétele egyfajta érzelmi kapcsolatot is teremt az olvasó és a mű között.  A Voxburner tanulmányában egy olvasó úgy nyilatkozott, azért nem vett eddig e-könyv olvasót, mert egyszerűen szereti a kezében tartani könyvet, és látni a gyűrődéseket a gerincén, amitől – ahogy ő fogalmaz – „totál készen van”. Számára olyan ez, mint egy trófea.

 

Gerard Ward, a Voxburner munkatársa a tanulmány összegzésében arról ír, hogy az elektronikus könyvek kisebb hatással bírnak, hiszen minden egyes nyomtatott példány gerince egyben korát is mutatja, ami nem sajátja a digitális könyveknek. A tanulmány világosan igazolja azt a tényt, hogy a mai fiatalok bár „digitális bennszülöttek”-nek számítanak, mégis ugyanazt a „technológiát” használják az olvasás során, mint elődeik nemzedékeken keresztül.

 

Többen is egyetértettek Shapiro kezdeményezésével. David Bruce Smith, a David Bruce Smith Kiadó (mely főként fiataloknak szánt könyveket ad ki) elnöke szerint tény, hogy van helye az elektronikus könyveknek a piacon, ám ezek sosem helyettesíthetik azt az érzést – a tapintást –, melyet a nyomtatott könyvek nyújtanak olvasóiknak. A digitális technológia révén a kényelemért cserébe az emberek más érzékszervei – melyek a hagyományos könyveknél aktívan jelen voltak az olvasás, megtapasztalás során – háttérbe kerültek.

 

Ám világos, hogy szükségünk van ezekre az érzékekre a mindennapok forgatagában, és ahhoz, hogy élvezni tudjuk és képesek legyünk megtapasztalni azt a több mint 20 ezer technológiai újdonságot, melyek az idei CES-en jelen voltak.

 

Kép: the-digital-reader.com

Kulcsszavak: CES 2014 könyv trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05