Közös Microsoft–SUSE szerverfelügyeleti megoldás
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE Manager Management Pack for Microsoft System Center felügyeleti csomag. A megoldás egységes, központi konzolt biztosít a Windows és Linux kiszolgálókat együttesen üzemeltető rendszergazdák számára a virtuális és a fizikai környezetek felügyeletéhez, a javítócsomagok állapotának ellenőrzéséhez, valamint a szükséges frissítések telepítéséhez. A SUSE Manager hatékonyságát jól bizonyítja, hogy összesen 140 százalékos növekedést ért el az utóbbi egy év során.
A SUSE Manager és a Microsoft System Center 2012 R2 szoros integrációja révén a rendszergazdák ugyanazon System Center konzolról láthatják el a Windows, illetve a SUSE Linux Enterprise Server és a RedHat Enterprise Linux Server rendszerek felügyeletét. Az integrált megoldás lehetőséget biztosít a szakemberek számára a különböző szerverfrissítések állapotának ellenőrzésére, így meggyőződhetnek azok naprakészségéről és biztonságáról, illetve riasztásokat kaphatnak az összes elévült és kritikus javítócsomagról. Emellett ütemezhetik a karbantartási időablakokat egy adott kiszolgálón való frissítések futtatásához, és új gépeket helyezhetnek üzembe be a SUSE Manager sablonjai alapján.
A SUSE szerverfelügyeleti megoldása, a SUSE Manager lehetőséget biztosít a Linux kiszolgálók egypontos felügyeletére, a frissítések automatikus telepítésére és az esetleges hibás csomagok egyszerű visszavonására, továbbá a szerverek automatikus telepítése és a kiszolgálók monitorozása is elvégezhető a segítségével. A megoldás emellett hardver- és szoftverleltár készítésére, valamint szerepalapú felügyelet megvalósítására is alkalmas.
A SUSE Manager az elmúlt idők legsikeresebb SUSE terméke. Nemrégiben közzétett adatok alapján a SUSE Manager összesen 140 százalékos növekedést ért el az utóbbi egy év során. A SUSE Linux Enterprise Server 27, a teljes SUSE üzletág pedig 22 százalékkal nőtt, ami meghaladja a tavaly prognosztizált szintet. A legfrissebb számok szerint a SUSE összesen több mint 19 000 ügyfél igényeit szolgálja ki mintegy 45 országban.
A SUSE Manager Management Pack for Microsoft System Center csomaghoz kapcsolódó, további információért kérjük, látogasson el a www.suse.com/products/suse-manager/management-pack.html weboldalra!
Kapcsolódó cikkek
- Meghekkelték a Skype Twitterét
- Újabb platformon tanúsított és támogatott a SUSE Linux Enterprise
- Ünnep ihlette time-lapse videó készült a Paintről
- Microsoft: a kütyük állnak a karácsonyi lista élén
- A Dell tovább bővíti nyilvános felhő szolgáltatásait
- Új HR-igazgató a Microsoft Magyarországnál
- Egy autentikációs rendszer mind felett
- 2 millió eladott Xbox One 18 nap alatt
- Az Európai Bíróság rábólintott a Skype megvételére
- Hogyan tudhatja digitálisan is biztonságban családját?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.