2019-ig háromszorosára nőhet az okostelefon-előfizetések száma

Czipperer Dia, 2013. november 11. 14:12

Az Ericsson legfrissebb mobilitási jelentése szerint jelentősen nő az elkövetkezendő években a mobilelőfizetések száma, és főként az okostelefonok iránti kereslet lesz jellemző.

 

Az Ericsson jelentése szerint a mobil-előfizetések száma nagyjából harmadával emelkedik majd, a mostani 6,6 milliárdról 9,3-ra, és ezen belül az okostelefon-előfizetések tűnnek ki a sorból. Ezek száma 2019-re elérheti az 5,6 milliárdot, amely mintegy háromszorosa a mostani adatoknak.

 

A jelentés arra is rávilágít, hogy a mobil adatátviteli-forgalom hat év alatt megtízszereződik, és eléri a 10 exabájtot. Technológiai téren pedig úgy fest, akkor már a népesség több mint 90 százaléka rendelkezik majd 3G lefedettséggel, és a 4G/LTE hálózathoz is már több mint felük, 65 százalék hozzáfér majd – ez jelenleg 10 százalékon áll. A mobil-előfizetések számát 8 milliárdra prognosztizálják.

 

Az egy előfizetőre jutó havi átlagos adatforgalom jelenleg 600 megabájt, ez 2019-re 2,2 gibabájtra nő. Ennek  több mint 50 százalékát a videoforgalom fogja kitenni, a közösségi hálózatok és az internetes szolgáltatások pedig külön-külön  nagyjából 10 százalékos részesedéssel rendelkeznek majd.

 

A jelentésben olvasható az is, hogy 20123 harmadik negyedévében több mint 113 millió új mobil-előfizetést kötöttek: ennek 25 százalékát Kína adta. Emellett pedig már ott tartunk, hogy az eladott készülékek 55%-a okostelefon volt.

 

Forrás: MTI

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50