A szerbiai NATO-bombázás volt az egyik első kiberháború
Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázása volt az egyik első kiberháború, a jugoszláv hadsereg az elektronikusan összegyűjtött adatok segítségével sikeresen tudta értesíteni katonáit arról, hogy hol várható légicsapás - írta hétfői számában a Politika című belgrádi napilap.
"A kiberbiztonságról szóló stratégiának meg kell határoznia, hogy pontosan mit kell védeni a kibertámadásoktól, hogy mely állami intézmények felelnek ezért, hogyan fogják elvégezni ezt a feladatot, és mit használnak majd a cél érdekében" - nyilatkozta a lapnak Ivan Vulic ezredes, a szerb fegyveres erők vezérkarában a telekommunikációért és informatikáért felelős igazgatóság tagja.
A kiberbiztonság fejlesztése szempontjából a legnagyobb hangsúlyt a védelemre helyezik - fogalmazott a Politika, hozzátéve, hogy a "kiberbiztonság" és a "kiberháborúzás" szavak még nem szerepelnek egyik katonai részleg nevében sem, de a hadsereg informatikusai főleg ezeken a területeken dolgoznak.
A Politika azt írta, hogy az ország 1999-es NATO-bombázását követően egyre fajsúlyosabbá vált a kiberhadakozás, amelyet nem kísértek fegyveres összetűzések. Példaként a Stuxnet számítógépes vírust említette a lap, amely jelentősen lelassította az iráni atomprogramot, és amelynek a bevetéséről hivatalosan még mindig nem lehet tudni, hogy azt ki is hajtotta végre. A NATO pedig - emelte ki a Politika - már azt is lehetővé teszi, hogy egy ország ellen fegyveres támadás induljon, ha az veszélyezteti a katonai szövetség bármely tagjának kiberbiztonságát.
A cikk szerint számos ország fektet nagy hangsúlyt a kibervédelemre, mert rájöttek arra, kifizetődőbb, ha előrelátóak, mintha megvárják a "nulladik napot", vagyis a támadást, amely óriási károkat okozhat. A "nulladik nap" kifejezés azért helytálló - magyarázta a Politika - mert a hagyományos háborúzástól eltérően a kiberháború előkészületeit nem lehet előre látni, nincsen ugyanis toborzás, és nem kellenek fegyverek. A meglepetésszerű támadás pedig azonnali károkat okoz.
Szerbiában - Franciaországhoz hasonlóan - a védelmi minisztérium felel az elektronikus biztonságért is, vagyis egy szervezet felel az összes állami szerv kiberbiztonságáért. A szervezetnek "szabályozó funkciója is kell, hogy legyen, hogy meghatározza az eszközöket és azok használatát, de végrehajtó funkciója is, hogy döntsön arról, hogyan reagáljunk a kibertámadásokra" - hangsúlyozta Vulic ezredes.
"Aki meg tudja védeni magát, az támadni is tud" - emelte még ki a Politikának adott interjú végén Vulic.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarországot is egyre több és egyre súlyosabb kibertámadások érik
- Új típusú kiberkémkedést leplezett le a Kaspersky
- A Syrian Electronic Army vállalta a felelősséget a hackertámadásokért
- Az NSA behatolt az ENSZ belső videokonferencia-rendszerébe is
- Kormányok szoftverhibákat vásárolnak hackerektől
- Kilenc internetes óriásvállalattól gyűjtöttek titokban információt
- Az amerikai hírszerzés kínaiak sms-eire is vadászott
- Obama elrendelte az amerikai kibernetikai csapásmérési képesség kifejlesztését
- Peking rengeteg adattal tudja bizonyítani az amerikai hackertámadásokat
- Washington és Peking magas szinten tárgyal egymással az internetes kalózkodásról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.