Steve Ballmer rossz döntése: a Vista
Múlt héten beszámoltunk róla, hogy Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója jövőre visszavonul, aki a ZDNetnek beszélt arról, hogy csupán egy dolgot bánt meg vezetése alatt, a Windows Vista bevezetését.
Sokat kritizált operációs rendszer a Windows Vista, amire úgy tűnik, Steve Ballmer sem túl büszke. A Microsoft „leköszönő” vezérigazgatója úgy nyilatkozott, ezt az egy döntést bánta meg, amit a vezetői székből hozott.
A Vista magas rendszerkövetelményeket támasztott a felhasználók felé, ráadásul a rendszer előtti hardverek kompatibilitása is sok helyen problémás volt. Ez a számokból is tükröződik, hiszen jelenleg mindössze 4%-os piaci részesedéssel rendelkezik. A felhasználók többsége, ha tehette, frissítette rendszerét Windows 7-re.
Bár sok esetben a Win 7 húzta ki a felhasználókat a csávából, mégsem ez az, amire Ballmer a legbüszkébb, hanem arra, amilyen hatást gyakorolt a Microsoft az emberek életére vezetése alatt. Kiemelte, hogy ő maga is jelentősen hozzájárult az intelligens személyi számítástechnika születéséhez a 80-as, 90-es években.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- Jövőre már nem Steve Ballmer irányítja a Microsoftot
- A régi Windowsok napjai meg vannak számlálva
- Letölthető a Vistához is a DirectX 11
- Frissítés után: biztonsági rések a Vistán és a Server 2008-on
- Olcsóbb lesz a Windows 7 a Vistánál
- Az európaiak nem upgrade-elhetnek Vistáról Windows 7-re
- Oroszország trösztellenes eljárást fontolgat a Microsoft ellen
- 2011-ig kapható lesz a Vista
- XP mód is lesz a Windows 7-ben
- Windows 7-ről is vissza lehet majd lépni Vistára vagy XP-re
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.
Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.