Vezetés közben valószínűleg tilos lesz a Google Glass viselete

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 3. 11:29

A mobiltelefonokhoz hasonlóan vezetés közben minden bizonnyal tilos lesz használni Google Glass interaktív internetes szemüveget is - írja a német Focus Online hírportál.

Az információs technológia terén a következő áttörést képviselő eszköz, a viselője látóterében információkat megjelenítő Google Glass csak 2014-ben kerül ugyan kereskedelmi forgalomba, de a brit közlekedési minisztérium már most közölte, hogy figyelemlekötő hatása miatt tilos lesz használni vezetés közben. Hasonló törvény van készülőben az Egyesült Államokban is. Németországban nincs konkrétan a készülékre vonatkozó rendelkezés érvényben. A közlekedési szabályok értelmében azonban a vezető minden esetben köteles gondoskodni arról, hogy sem látásában, sem hallásában ne zavarják különféle készülékek. Ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy az érintett készülék be van-e építve a gépjárműbe - mint például a navigátor - vagy a vezető maga viseli azt.


A német szövetségi közlekedési minisztérium a lap megkeresésére azt válaszolta, hogy a Google Glass látáskorlátozó hatásáról még nem történtek mérések, ezért nem is lehet értékelni azt.

Kulcsszavak: autószolg Google Glass

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36