Az Apple ismét túlszárnyalta az elemzői elvárásokat

Czipperer Dia, 2013. július 24. 14:01

Kedden tette közzé az Apple harmadik pénzügyi negyedévének eredményeit, amely rekord iPhone eladásokat mutat. A három hónapos periódus alatt több telefont értékesítettek, mint eddig a hasonló időszakokban.

A tavalyi 35 milliárd dolláros harmadik negyedéves bevételhez képest jobban teljesített az Apple (35,6 milliárd), köszönhetően annak, hogy rekordszámú készüléket adtak el ebben az időszakban. Ezzel párhuzamosan azonban az iPadek és Macek eladása némileg csökkent. Míg az előbbi tavalyhoz (17 millió) képest 14,6 millióra esett vissza, addig az utóbbi 4 millióról 3,8-ra.

 

 

A digitális piactér kapcsán is impozáns számokkal találkozunk. Az iTunesból például 1 milliárd tévéműsort és 390 millió videót töltöttek le a felhasználók, amit, ha tovább bontunk, egy napra 80 ezer TV-műsor és 350 ezer filmletöltés jut.

 

Az AppStore-ban már több mint 900 ezer alkalmazás érhető el, melyből 375 ezer kifejezetten iPadre optimalizált, nemrég pedig az 50 milliárdodik appletöltést ünnepelték.

 

Az Apple kiskereskedelmi üzletek fejlődése is megindult: ebben a negyedévben érték el a 48 milliós látogatószámot. Ezekből összesen 408 van, 156 az USA-n kívül.

 

Bár mindezek közül az iPhone-eladások emelkednek ki leginkább a sorból, ebben az üzleti negyedévben rekordszámú, összesen 31,2 millió készüléket értékesítettek. Azért nem ártana már valami új termékkel előrukkolniuk, hiszen a bevételekből származó 6,9 milliárdos haszon 22 százalékkal kevesebb a tavalyi 8,8 milliárdosnál.

 

Forrás: Techspot.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05