Egymillió kalapácsütéssel épült fel a Hegyalja Fesztivál

forrás: Prím Online, 2013. június 24. 22:06

Június 25-én nyílik a 14. Hegyalja Fesztivál, amely évről-évre több mint 80 ezer látogatót vonz, és ezzel a rendezvény jelentős mértékben hozzájárul a régió turisztikai vonzerejéhez – hangzott el a június 24-én megtartott sajtótájékoztatón és terepbejáráson Tokajban. A fesztiválozókat számos újdonság várja, amelyek között az egyik, hogy különböző utalványokkal immár a helyszínen is vásárolhatnak bérletet vagy napijegyet a látogatók. A strandolás, kirándulás, éjszakai rajzfilmvetítés, bringázás, evezés mellett olyan magyar kedvencek és világsztárok lépnek fel, mint a Slayer, Ákos, a Scooter, az Asking Alexandria, a Down és még sokan mások. 

Az évente mintegy 80 ezer látogatót vonzó Borsodi Hegyalja Fesztivál 14. alkalommal nyitja meg kapuit a Tokaj-Rakamazon. A fesztivál ezzel a régió egyik legnagyobb turisztikai eseményének is számít, különösen, hogy a fesztiválozók mintegy 45 ezer vendégéjszakát töltenek el a térség településein a rendezvény négy napja alatt – derült ki a Magyar Turizmus Zrt. szakmai együttműködésével megtartott sajtótájékoztatón és terepbejáráson június 24-én.

 


A Hegy' összesen 11 programhelyszíne egy 23 hektáros területen található két turisztikai régió találkozásánál. A fesztiválon mintegy kétezren dolgoznak a fesztiválozók szórakoztatásáért és kényelméért - ebből a fellépők, művészek és előadók száma mintegy ezer főre tehető. A 0-24 órás takarításnak és szemétszedésnek köszönhetően a Hegy' az ország egyik legtisztább fesztiválja.


Összesen egymillió kalapácsütéssel és mintegy félmillió csavar felhasználásával épültek fel a Hegyalja Fesztivál programhelyszínei. A fesztivál hat zenei színpada mellett idén számos új programhelyszín is megjelenik: a Magyar Teátrum színházi produkciói mellett több száz kulturális, civil program és előadás várja a fesztiválozókat. Ugyanezen a helyszínen a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes alkotásaiból éjszakai rajzfilmvetítés is lesz, a filmek előtt a fesztiválozók az alkotókkal is találkozhatnak majd. Mindezek mellett ismét megnyílik a Hegyalján a tavaly nagy sikerrel debütált Hegy’ Karriergyár is, ahol idén már nem csupán bemutatkoznak a régió nagyvállalatai: több Szabolcs megyében gyártóbázissal rendelkező nagyvállalat itt jelenti be a fesztiválon kiemelkedő és újszerű közös foglalkoztatásügyi kezdeményezését. A Hegy’ Karriergyárba idén Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár is ellátogat.


Új kemping is szolgálja a fesztiválozók kényelmét. Az egyedülálló fesztiválkörnyezet kiváló kikapcsolódási lehetőséget jelent bármilyen korosztálynak. A Hegy' a hagyományosan erős és színvonalas zenei programok mellett a természeti környezet, a „zöld nyaralás” a városi forróságból a hűs pincékbe, víz mellé és zöldbe vágyókat, illetve a sportkedvelőket is csábítja: évről-évre egyre többen érkeznek kerékpárral a fesztiválra, és az evezési lehetőség is mind több fesztiválozót vonz Tokajba. A rendezvényen emellett egy 200 bicikliből álló kölcsönözhető bringaflotta is rendelkezésre áll a kirándulásokhoz. Azok számára pedig, akik az utcai vagy éppen extrém sportok iránt érdeklődnek, idén is várják a BMX- és parkour bemutatók, de lesz ezen kívül triál show, freestyle foci, capoeira és street art is.


A fő hangsúly természetesen idén is a zenei programokon lesz. A fesztivál több mint 200 fellépője között olyan világsztárok érkeznek, mint a Slayer, a Scooter, Magyarországon először a Hegy’en lép fel, sőt dedikál is az Asking Alexandria, itt lesz a Down, Ákos, a Quimby és még sokan mások.


Idén újdonságként a fesztiválozók már a legtöbb utalványtípussal a helyszínen is válthatnak bérletet, illetve napijegyet a Hegy'-re. A szervezők idén meghirdették a Hegy' „rezsicsökkentési” programját, amelynek köszönhetően például már a 100 kilométernél közelebbről érkező fesztiválozók is igénybe vehetik az 50 százalékos vasúti kedvezményt, ha alkalmi menettérti jegyet váltanak és Tokajban a vasútállomáson vagy a fesztiválon a Nagyteknősbéka Házban lepecsételtetik a jegyüket. Az elmúlt évek népszerű „fesztiváljárata”, a Zsuzsi-vonat idén folyamatosan szállítja oda-vissza a fesztiválozókat az állomás és a fesztiválbejárat között.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52