Érkezik az első Google Reader klón

Czipperer Dia, 2013. június 18. 09:17

A Digg már több mint három hónapja dolgozik azon, hogy létrehozza a Google Readert helyettesítő szolgáltatását. Július 1-től hivatalosan is megszűnik a Google olvasója, a Digg klónja még ez előtt, június 26-án debütál.

Június 26-ától a Digg minden felhasználó számára elérhetővé teszi olvasóprogramját, melynek nem titkolt célja, hogy a Google Reader helyébe lépjen. Az időzítés is tökéletes, hiszen néhány nappal a Reader nyugdíjazása előtt mutatkozik be a nagyközönségnek. Bár egyelőre még csak a program béta verzióját adják ki, ez azonban azt jelenti, hogy a jövőben igyekeznek a felhasználói, fejlesztői visszajelzések alapján módosítani, javítani rajta.

 

 

A Digg a felhasználók számára egy stabil és gyors olvasót szeretne nyújtani, és arra is lehetőségük van, hogy readeres mentéseiket importálják az új programba. A kiadás utáni két hónap pedig a program fejlesztésével telik majd, és szeretnének egy Android applikációt is létrehozni. A tervek szerint az iOS applikáció már 26-án bemutatkozik.

 

 

Múlt hónapban már szóba került, hogy lesz egy fizetős modell és egy ingyenes verzió is, 26-án ezekről is többet megtudunk majd.

 

Forrás: Techspot.com, Mashable.com

Kulcsszavak: RSS klón Google Reader

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52