App!system konferencia: fókuszban a mobilitás és a SaaS

forrás: Prím Online, 2013. május 9. 16:52

Újra vállalati konferenciát szervez a HWSW. Május 23-án a MOM Parkban lesz az App!system, melynek fókuszában idén a vállalati mobilitás és a szoftverszolgáltatások lesznek.

A vállalati informatikát két ellentétes irányból éri támadás: míg az alkalmazottak oldaláról egyre erősebb az igény, hogy a saját mobileszközeiket a vállalati infrastruktúrán belül, vállalati adatok elérésére használhassák, addig a beszállítók szeretnék a meglevő infrastruktúra mind több elemét felhősíteni. Az App!system konferencia ezzel a két gyors ütemben növekvő trenddel, a vállalati mobilitással és a szoftverszolgáltatások térnyerésével foglalkozik kiemelten.

 

 
 
A mobileszközök és a szoftverszolgáltatások integrációja nagy kihívást jelent a vállalat számára, a feladat megoldása szervezetreszabott, konferenciánk azonban segít struktúrálni a problémát, hogy a megfelelő kérdéseket tudjuk feltenni. Az App!system idén május 23-án, a budapesti MOM Kulturális Központban lesz, az egésznapos rendezvényen két teremben zajlanak majd az előadások.
 
 
A program huszonöt előadással várja az érdeklődőket. Most is gondot fordítottunk arra, hogy felkért előadóinkat kiemeljük kissé az őket foglalkoztató vállalat keretei közül, hogy ne konkrét termékekről és szolgáltatásokról legyen szó, hanem valóban személyes tapasztalataik kerüljenek előtérbe. Dr. Krasznay Csaba (HP Magyarország) a mobilitás biztonsági kihívásairól, míg Fóti Marcell (Netacademia) a felhőre váltás tanulságairól beszél majd, Szappanos Gábor (Sophos) előadása pedig azt a kérdést járja körbe, hogy jelentenek-e valódi veszélyt a mobilos kártevők. A konferencia részletes programjáról az App!system weboldalán lehet érdeklődni, ugyanitt lehet jelentkezni a részvételre is.
 
 
Az App! konferencia- és képzéssorozatot a HWSW 2011-ben hívta életre, rendezvényeink tavaly már több mint 1000 látogatót fogadtak. A sorozat részeként tavaly tartották meg első vállalati informatikával foglalkozó App!cloud konferenciát, amelynek témája a felhős infrastruktúra- és platformszolgáltatások voltak, fejlesztői és üzemeltetői szemmel.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09