Egyre több a kifogástalan webshop
Nagyrészük azonban az alapvető szabályokkal sincs tisztában
Az elmúlt évben még 85% volt a webshopokkal szembeni kifogásolási arány, idén ez a szám már csak 70%. Ez jelentős javulásnak tekinthető, és azt mutatja, egyre több az olyan webáruház, amellyel elégedettek az emberek. Az arányokat tekintve azonban még nem állunk túl jól, a 70% még mindig magasnak mondható.
Mivel a weben való vásárlás egyre elterjedtebb – egy év alatt mintegy 1,6 millió ember vásárolt a neten, azaz nagyjából minden ötödik 14 év feletti magyarországi lakos – a problémák is szaporodnak. A bajok forrása sokszor abból ered, hogy a fogyasztók mellett kereskedők sincsenek tisztában azzal, milyen szabályok vonatkoznak erre a területre – ezt dr. Becsky-Balku Orsolya, az NFH Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályának főosztályvezetője emelte ki.
A problémák gyökerét Kis Ervin Egon, a SzEK.org (Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért) elnöke is az ismerethiányban látja: „Eddig több, mint ötvenen jelentkeztek az NFH szakmai felügyelete mellett, az Árukereső.hu és az Olcsóbbat.hu támogatásával létrehozott Vedd a neten! Webshop Minősítési Rendszer-be, ebből a mai napig 25 webshop meg is kapta a minősítést, de a többieknél még mindig folyamatban vannak az ellenőrzések. Tapasztalatunk szerint elsőre szinte senki sem megy át: a mintegy 60 pontból álló ellenőrzőlistán mindig akad 6-8 hiba, pedig semmi olyat nem nézünk, amit ne írna elő jogszabály.”
A Szek.org által, az NFH szakmai támogatásával indított webshop minősítési rendszer október közepe óta működik, máris mérhető eredményekkel. Ez nem az első ilyen próbálkozás a piacon, ám jelentős különbség az eddigiekkel szemben, hogy míg azokat cégek indították el üzleti célból, addig a SzEK.org nyilvánosan működő nonprofit, közhasznú szervezet, választott vezetőkkel.
Úgy tűnik, ez most sikeresnek bizonyul. Komolyságát és szakmai elfogadottságát az is mutatja, hogy a legnagyobb hazai e-kereskedők az elsők között igyekeztek a minősítést megszerezni.
Kapcsolódó cikkek
- Webáruház és integrált ügyvitel kicsiknek
- Free PC Cleaner
- Érdemes betartani a biztonságos online vásárlás szabályait
- A webshopok háromnegyede nem felel meg a fogyasztóvédelmi szabályoknak
- Példaértékű kisvállalkozói weboldalakat díjaztak
- E-kereskedelem 2.0.: Globál/Lokál? – avagy merre vannak még kiaknázatlan „e-lehetőségek”?
- Akár pár óra alatt nyithat webáruházat a Telekom megoldásával
- A Mysoft.hu lett idén az Ország Boltja
- Együttműködés az internetes vásárlókért
- Jöhetnek a multik: nem érzik magukat veszélyben a magyar webshopok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.