A szellemi tulajdonjogok védelmét ígérte Kína az Apple-nek

MTI Sajtóadatbank, 2012. március 29. 08:16

Kína megerősíti a szellemi tulajdonjog védelmét és folytatja gazdaságának átalakítását - mondta Li Ko-csiang (Li Keqiang) miniszterelnök-helyettes szerdán Pekingben, amikor fogadta Tim Cookot, az Apple vezérigazgatóját.

   A kínai gazdasági fejlődés átalakításának, valamint a belső kereslet bővítésének és a technológiai megújulásnak feltétele a külvilágra nyitottság - hangoztatta a kormányfő helyettese, a miniszterelnöki szék várományosa. Li ez alkalommal arra hívta fel a multinacionális vállalatokat, hogy terjesszék ki együttműködésüket Kínával, egyben törődjenek jobban a dolgozóikkal és osszák meg a fejlődés lehetőségét a kínai féllel.
    Cook - a Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint - közölte, hogy az Apple átfogó együttműködésre törekszik kínai partnereivel, és üzleti tevékenységét a törvények betartásával, tisztességesen kívánja folytatni.
    Az amerikai számítástechnikai óriásvállalat vezére először jár Kínában, amióta Steve Jobs halála után augusztusban átvette a cég irányítását. Cook a kínai fővárosban találkozott a pekingi polgármesterrel és szinte szenzációszámba ment, amikor megjelent az egyik belvárosi Apple áruházban.
    Az Apple legnagyobb gyártóközpontjának helyszínén, a szárazföldi Kínában összesen öt áruházzal és több mint 100 hivatalos viszonteladóval rendelkezik, amivel - Cook szerint is - csak "felszínes" a jelenléte.
    Korábbi sajtójelentésekből arra lehetett következtetni, hogy a kaliforniai székhelyű vállalat további befektetésekre készül Kínában, folytatja a terjeszkedést immár második legnagyobb piacán. A jelek szerint ez nemcsak az áruházak számának bővítését jelentené, hanem önálló gyártókapacitások és kutatóbázisok létrehozását is. Úgy tudni, a cég arra készül, hogy az Egyesült Államokban bevált értékesítési modelljét Kínában is sikerre vigye.
    Az Apple a világ legértékesebb vállalata, közel megduplázta potenciális vevőinek körét, amikor márciusban a világ legnagyobb mobilpiacán a China Unicom után a második nagy szolgáltatóval - a China Telecommal - is szerződést kötött.
    Kínában ugyanakkor nemrégiben írók egy csoportja tett panaszt és követelt kártérítést, amiért a cég online áruházában engedély nélkül tették hozzáférhetővé, megvásárolhatóvá szellemi termékük kalózpéldányait. A kínai Proview Shenzhen vállalat pedig, amely 2001 óta Kínában az iPad márkanév tulajdonosának tartja magát, hónapok óta folytat jogi küzdelmet az Apple iPadjének belföldi értékesítése ellen, miközben nagy összegű kártérítést követel.

Kulcsszavak: szerzői jog jog Apple Kína

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09