Többszörös rekord a IV. Profession Virtuális Állásbörzén
Rekordszámú látogatója volt a március 22-én lezárult háromnapos Profession Virtuális Állásbörzének. A 120 000 látogató közül minden ötödik érdeklődő a hiányszakmának számító IT/műszaki szektorból érkezett. Soha ennyi hiányszakmából érkező álláskereső nem vett részt a börze több mint két éves történetében: az őszi rendezvényhez képest a IT-s érdeklődők száma 100 százalékkal ugrott meg, míg az összes látogatók száma 20 százalékkal nőtt.
– Az idei tavaszi Virtuális Állásbörze közel 1500 állásajánlattal jelentkezett. A kínálat igen széles skálán mozogott: a szakmunkástól a magasan képzett mérnökig voltak nyitott állások. Az IT/műszaki szektorban 23 kiállító keresett közel 231 pozícióra szakembert. Vagyis azt látjuk, hogy egyre inkább a hiányszakmák, a műszaki, informatikai területek irányába tolódik el az érdeklődés az online állásbörzéken: a hirdetők többsége ebben a szektorban keres munkavállalót. Legfőbb kiállítónk a Telenor volt, de standot bérelt a többi között a Nokia, az NNG, a Graphisoft – mondta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője.
Az idei börze rekordszámú regisztrációt is hozott, több mint 41 000 érdeklődő regisztrált és adta le szakmai önéletrajzát, töltött le dokumentumot vagy jelentkezett meghirdetett pozícióra.
- Külön érdekesség, hogy bár a hiányszakmákban regisztráltak a legtöbben a látogatók közül (minden tizedik regisztráló az IT/telekommunikáció területről érkezett), értékesítés – kereskedelem területről az érdeklődők 9 százaléka, a mérnöki szakmákból 6 százalék, a pénzügyi szektorból a látogatók ugyancsak 6 százaléka regisztrált a börzére. Igen magas volt a szakmunkások, valamint az adminisztratív területen keresők száma is (9-15 százalék) – emelte ki Zsédely Krisztián.
Kapcsolódó cikkek
- Teleházak a figyelem középpontjában
- Skillage: program fiatalok infokommunikációs készségének mérésére
- Több mint ezerötszáz állásajánlat a 4. Virtuális Állásbörzén
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Tárt karokkal várják a mérnököket és informatikusokat a cégek
- Kapcsolatok nélkül a diploma sem ér sokat
- Az átlagbér háromszorosát is megkereshetjük a magyar elektronikai ágazatban
- Virtuális állásbörze az ELTE-n
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- Elindult a Profession Virtuális Állásbörze
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.