Terjed a helyfüggetlen e-mailezés
Egyre többen használják e-mailezésre a mobiltelefonjukat – mutatott rá a KutatóCentrum évente ismétlődő E-Mail User Report felmérése, amely a hazai aktív internetezők e-mail használatát vizsgálva átfogó képet nyújt az elektronikus levelezési szokásokról, az ehhez használt eszközökről és szolgáltatásokról, illetve azok ismertségéről. Míg 2009-ben a rendszeresen e-mailezők 9 százaléka levelezett mobiltelefonján keresztül, addig 2010-ben már 11 százalékuk, 2011-ben pedig 18 százalékuk. „Ezen a területen ráadásul további növekedés várható az okostelefonok gyors terjedésének köszönhetően – mondta el Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. – Egy másik felmérésünk, a Smartphone Report adatai szerint augusztusban a 18-64 évesek 30 százaléka rendelkezett okoskészülékkel és további 28 százaléka tervezte, hogy fél éven belül beszerez egyet.” A mobil e-mailezés terjedése ellenére a legtöbben továbbra is asztali gépen (83%), illetve laptopon (51%) szoktak levelezni. Jellemzően a fiatalok nyitottabbak az új eszközökre: a rendszeresen e-mailező 18-24 évesek 30 százaléka mobiltelefonján is küld és fogad leveleket, míg ez az arány a 45 év felettiek körében 10 százalék körül alakul.
Leginkább böngészőn keresztül levelezünk
A szoftveres levelezőprogramok (Outlook, Thunderbird, Lotus Notes stb.) helyét egyre inkább átveszi az internetes böngészőkön keresztül történő e-mailezés. Míg két évvel ezelőtt a rendszeresen e-mailezők 46 százaléka használt leggyakrabban valamilyen webes szolgáltatást az e-mailek küldésére és fogadására, ez az arány mostanra 55 százalékra nőtt.
Az internetes levelezést választók körében továbbra is a Mozilla Firefox a legnépszerűbb böngésző, ugyanakkor a Google Chrome megelőzte az Internet Explorert. A Chrome a fiatalok körében a legkedveltebb: a 18-24 évesek 34 százaléka a legtöbb alkalommal ezen keresztül e-mailezik, és mindössze 6 százalékuk első számú böngészője az Explorer. A 45 év felettiek jobban ragaszkodnak az Explorerhez, közel egyötödük ezt a böngészőt használja leggyakrabban levelezéshez, míg a Google böngészőjét valamivel kevesebben választják.
Gmail a Freemail nyomában
Az ingyenes e-mail szolgáltatók versenyében tovább folytatódott a Gmail diadalmenete: 2009-ben a Gmail-fiókkal rendelkezők 36 százaléka használta aktívan ezt a postafiókját, 2010-ben 42 százalékuk, 2011-ben pedig már 49 százalékuk. „A felmérés eredményei összecsengenek a nemzetközi tendenciákkal. A comScore adatai szerint például a világszinten harmadik legnépszerűbb Gmail felhasználóinak száma egy év alatt 33 százalékkal nőtt, míg a legelterjedtebb Hotmail bázisa 2 százalékkal csökkent, a második helyen lévő Yahoo! Mail pedig mindössze 3 százalékkal tudott növekedni” – jegyezte meg Györfi Anna. Bár hazánkban a Freemail továbbra is őrzi vezető helyét, évről évre veszít pozíciójából. 2009-ben még a Freemail-fiókkal rendelkezők 58 százaléka ellenőrizte rendszeresen ezt a postafiókját, 2010-ben 56 százalékuk, 2011-ben pedig mindössze 52 százalékuk.
Kapcsolódó webcímek:
A KutatóCentrum honlapja: www.kutatocentrum.hu
Kapcsolódó cikkek
- mobilEST: teljes programkalauz mobilra
- T-Mobile 4G Dimenzió Kocka - Magyarország legnagyobb interaktív LED kockája az Erzsébet téren
- Tovább csökkenhetnek a külföldi telefonálás díjai
- Márciusban indul a Tesco Mobile
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- A vak emberek sms-írását megkönnyítő okostelefon-alkalmazást fejlesztettek ki
- A nyereményjátékoknál szívesen adjuk ki magunkat
- Mobiltelefonos szolgáltatás cukorbetegek számára
- Januárban csökkent a mobil-előfizetők száma hazánkban
- Jóváhagyta az Európai Parlament a frekvenciákat felszabadító uniós szabályokat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.