Az energiagazdálkodás terén intelligens megoldásokra van szükség
"Ahhoz hogy településeink intelligens településekké váljanak három területen kell fejlesztéseket eszközölni: be kell vezetni az okos mérési technológiákat, ki kell építeni az okos hálózatokat és ki kell alakítani az "okos" közlekedés feltételeit és szükség van „okos” távfűtési rendszerekre is." - mondta el Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár a Budapesti Műszaki Egyetem 2011. április 20-i Energikus Város konferenciáján, Budapesten.
Az okos energiahálózatok kapcsán az államtitkár kiemelte: legnagyobb előnyük, hogy lehetővé teszi a szigetszerű, lokálisan elosztott, elsősorban megújuló alapú energiatermelés hatékony hálózatba kapcsolódását, ezzel utat nyit a településszintű energiatermelésnek, ezzel az energetikailag önfenntartó városfejlesztésnek. Az okos közlekedési módok elsősorban a közösségi közlekedés területén jelenthetnek megoldást az energetikai és károsanyag-kibocsátás okozta problémákra. Ezen a területen elsősorban az alternatív hajtásmódok fejlesztése és a közösségi, elővárosi közlekedés vonzóvá tétele a legfontosabb feladat a jövőben, amely feladatoknak kiemelt eszköze a megfelelően támogatott K+F tevékenység. A távhőhálózatok a környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági hatások optimális egyensúlyának biztosításában játszhatnak jelentős szerepet, de ehhez folytatni kell a rendszerek kiépítését, a korábban létrehozott rendszereket pedig modernizálni kell – tájékoztatott Bencsik János.
Az államtitkár jó példaként említette a BÜKK-MAK LEADER vidékfejlesztési közösség MIKROVIRKA típusú „1 falu – 1 MW” programját, amelynek keretében 44 települési önkormányzat, egyházi jogi személy, civilszervezet, mikro- és kisvállalkozások összefogásával a napenergia, a szélenergia, a vízenergia, a geotermia és a biomassza energetikai hasznosításán alapuló termelési – tárolási – elosztási integráció megvalósítása zajlik jelenleg is. A kezdeményezés mintegy 500 fő megélhetését biztosítja, miközben az érintett önkormányzatok számára is bevételt generál – hangsúlyozta a járulékos előnyöket az államtitkár.
Kapcsolódó cikkek
- A Google napelem-parkot is épít
- Hátizsák napelemmel
- Öko-egér – környezetvédők célba vették a Fujitsu ökomarketing taktikáit
- SAP-érdeklődés az intelligens áramhálózatok terjedése iránt
- A Fujitsu hibrid energiagyűjtő eszköze árammá alakítja a hőt és a fényt
- Toshiba napelempark épül Bulgáriában
- Okos mérőeszközökkel a tudatos fogyasztásért
- "hello holnap!"
- A Cisco a legkörnyezettudatosabb
- Nő hazánk lemaradása a napelemek alkalmazásában
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.