17 százalékos növekedést produkált tavaly az internetes reklám
Nyilvánosságra hozta a tavalyi reklámköltési adatokat a Magyar Reklámszövetség. Az immár 11. alkalommal elkészített reklámköltés-becslés ezúttal a vállalatok marketing-költése, és nem a médiabevétel alapján alapján mérte fel a hazai piacot, ezért nehéz az összehasonlítás a korábban más módszerekkel történt reklámköltés-becslésekkel, ráadásul új területek is bekerültek a felmérésbe. Ha ez utóbbiakat kihagyjuk, akkor 161,7 milliárdosnak tekinthető a reklámtorta, ami nagyjából megegyezik az előző évi adattal. Kicsit az is bonyolítja a képet, hogy míg korábban a barterbevételek bekerültek a kalkulációba, a szponzorbevételek viszont nem, a mostani számításnál - helyesen - épp az utóbbit tekintették valós reklám-költésnek.
Növekedést igazából csak az internetes reklám tudott felmutatni, mintegy 17 százalékot, az előző évhez képest, és ezzel ez a terület felkerült a dobogó harmadik fokára, közel 16 százalékot hasítva ki az összes reklám-költésből. A reklámtorta legnagyobb szelete - 40% - még mindig a tévés reklámoké, a második - 27,2 százalékkal - a nyomtatott sajtóé, annak ellenére, hogy mindkét terület szűkült.
Az idei várakozásokat felmérő kutatás szerint 2011 mindenben követni fogja 2010 tendenciáit: az internetes reklámnál minden megkérdezett növekedésre számít, a tévés reklámköltések csökkenésének megtorpanását mindössze 17 százalék várja, és ugyancsak több, mint kétharmados többséggel ítélik úgy a válaszadók, hogy csökkenni fog a nyomtatott sajtó, a a közterület és a rádiók reklámhordozó szerepe.
Kapcsolódó cikkek
- Félezer reklámfilmzenéből kiválasztották a legjobbakat
- Nagyszabású T-Home akció
- A Leo Burnett építi a Bookline-brandet
- Digitális reklámtechnikai megoldások az LG-től
- Egyre kevesebb reklámbevétel marad a hazai online médiában
- Waberer’s reklám a McLaren Mercedeseken
- Online marketing: a display-hirdetések reneszánsza
- Oszd meg, és reklámozz!
- Jól sikerült Facebook-nap az Aréna Plázában
- A "Humanoid" követi nyomon a hangos reklámokat
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.