Veszélyes a Nintendo 3DS?

Vértes Judit, 2011. január 11. 10:26

A Nintendo tisztában van vele, hogy negatívan hathat az eladások számára azon bejelentése, miszerint az új 3DS hordozható játék árthat a gyerekek látásának, ugyanakkor úgy gondolják, a fogyasztók őszinte tájékoztatása előbbre való az üzleti érdeknél.

„Akkor is fontosnak tartjuk a fogyasztóink tájékosztatását, ha ez nem feltétlenül hat pozitívan az eladásainkra.” – nyilatkozta a Nintendo elnöke, Satoru Iwata, egy - The Wall Street Journal-ban megjelent - interjújában.

A Nintendo web oldalán jelent meg az a felhívás, hogy a Nintendo 3DS, amely lehetővé teszi a 3D-s verzió szemüveg nélküli használatát, a 6 év alatti gyerekeknél negatív hatással lehet a látás fejlődésére. A készülék azonban 2D módban is működik, a hat év alatti gyerekek számára ezt ajánlják.

A felhívás javasolja, hogy a játék közben óránként rendszeres  tartsunk szüneteket, és felhívja a figyelmet arra, hogy a hosszabb használat fáradtságot okozhat. Azonban Iwata sietett leszögezni, hogy a 3DS egyáltalán nem „veszélyes” játék.

Az utóbbi évben a Nintendo eladási statisztikái visszaesést mutatnak. Míg 2009-ben közel 10 millió Wii eszközt adtak el, 2010-ben ez 7 millióra esett vissza. A cég a 3DS eszköztől várja az újabb fellendülést. Mint Iwata elmondta, remélik, március végéig eladnak 4 millió 3DS játékot.

Kulcsszavak: Nintendo

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55