Nem mind arany, ami fénylik
A Cnet.com hasábjain Chris Matyszczyk nem a technikai újdonságokat foglalta össze, hanem a CES túlzásait, vagyis arra figyelmeztet, hogy nem kell mindent komolyan vennünk, amit a PR-osok, marketingesek el akarnak hitetni velünk. Matyszczyk megtudta például hogy a világ "legnagyobb" fogyasztói elektronikai kiállításán Amerikán kívül mindössze négy ország képviselteti magát a kiállításon, hogy a világ "legforróbb" (vagyis legnépszerűbb, legjobb stb.) tabletje nem az iPad, és hogy hamarosan a kincsvadászat lesz legtöbbünk hobbija.
Egy kiállításon nyilván minden kiállítónak elsődleges célja, hogy felhívja magára a figyelmet, megismertesse újdonságait, termékeit. De ha mindent készpénznek vesszük, fura kép alakulhat ki a jövőről.
1. A nemzetközi zónában sétálva az ember azt várta volna, hogy a világ számos országából lesznek cégek, akik bemutatják a repülő laptopjaikat, vagy a láthatatlan autóikat, de mindössze Kína, Korea, Taiwan és Hong Kong képviseltette magát a kiállításon. Furcsa, hogy egyetlen egy európai ország sem volt jelen. Elképzelhető – írja Matyszczyk, hogy nem járt be minden eldugott sarkot. Mindenesetre meglepő volt számára, hogy a jövőről szóló kiállítás, amely a világ legnagyobbjának hirdeti magát, a világnak csak ilyen szűk részét mutatta be.
2. A MasterPad a világ "legforróbb" tablet PC-je - hirdeti a Cyber 1, egy üres pavilon előtt, melyben mindössze néhány szék árválkodik. Lehet, hogy az iPad ellenfele ilyen titokzatosan és észrevétlenül tört be a tablet piacára? Nem kell mindent elhinnünk, amit a reklámok hirdetnek, de ha egy cég ilyen merészet állít, elvárhatnánk, hogy a pavilonja is különleges legyen.
3. A kincsvadászat a világ leggyorsabban terjedő hobbija – állítja a fémdetektorokat gyártó Teknetics. Nálunk is egyre népszerűbb a geocaching, a megadott koordinátákon elrejtett geo-ládák keresése GPS segítségével, ennek továbbfejlesztett változata a valódi kincsek keresése fémdetektorokkal. De hogy ez lenne a világ leggyorsabban terjedő hobbija, azt Matyszczyk erősen kétli. Főleg, hogy semmiféle statisztika nem támasztja alá a kijelentést.
Kapcsolódó cikkek
- Csúcsmobil a ’la Huawei – Ascend P1 S
- Strapabíró, ultravékony és olcsó tablettel is készül a Toshiba
- Pénztárcabarát Coby tabletek a láthatáron
- Motorola Xoom: Esni fog?
- Robottánc
- CES-zárószámok: majdnem rekord
- Világító gabonapelyhes doboz
- A válság végét jelzi a CES elektronikai vásár sikere
- Otthon, otthon, okos otthon
- Új Acer noteszek új Intel processzorokkal a CES-en
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.