3 millió forintot érhet a következő nagy ötlet: ismét indul a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny
A CheckINN Turisztikai Innovációs HUB idén is meghirdeti népszerű innovációs versenyét, amelynek célja, hogy a hazai turizmus is megújulással válaszoljon a kihívásokra. A verseny keretében felsőoktatási hallgatók háromfős csapatai mutathatják be az olyan innovatív ötleteiket, amelyekkel a turizmus területén szeretnének változást hozni. A legjobb ötletek megvalósulását a CheckINN mentorálással és 3.000.000 Ft ösztöndíjjal is támogatja.
A korábbi évek sikertörténetei azt mutatják, hogy a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány által létrehozott CheckINN Turisztikai Innovációs HUB igazi platformot és kitörési lehetőséget biztosít a fiatal tehetségeknek pályázataival. Az elmúlt három évben több mint 250 csapat, összesen 750 hallgató vett részt, és a pályázatok között számos olyan ötlet született, melyek ma már a turizmus meghatározó elemei.
Az egyik legkiemelkedőbb és legfrissebb sikertörténet a "Vízi Mozi" projekt, mely egy újszerű mozi élményt kínál a látogatóknak, ahol a vízen csónakázva nézhetnek filmeket. Ráadásul az ötlet a 150. születésnapját ünneplő Budapest egyik különleges programelemeként valósult meg a Városligeti Csónakázótavon.
Egy másik emlékezetes projekt az "Illatok kalandjátéka”, mely egy érzékszervi kiállítás formájában valósult meg, először 2022-ben Kecskeméten. Az installációval a látogatók különböző illatpumpák segítségével ismerkedhetnek meg a szaglás izgalmas világával, így egy teljesen új, érzékszervi élményben lehet részük kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A projekt megvalósítása hosszútávon is folytatódik: az Illatkalandorok ötlete országos roadshow keretén belül, összesen 8 további nagyvárosba viszi el az egyedülálló ismeretterjesztő programot, köztük Keszthely, Paks, Tapolca és Orosháza érintésével.
Ahogy a korábbi évek példái is mutatják, a pályázaton tehát kifejezetten keresik és díjazzák a merész ötleteket, amelyeket a HUB a verseny után is támogat. A pályázók sikerességét már a verseny második körétől kezdődően folyamatos szakmai mentorálással támogatják a turizmus elismert szakértői. A legjobb ötletek kitalálói nettó 3.000.000 Ft ösztöndíjban részesülnek.
A versenyen két kategóriában: Szállodaipar-vendéglátás és Aktív turizmus területén várják azokat az ötleteket, amelyekkel a turizmusban a legjobb újításokat, fejlesztéseket lehet bevezetni. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a zöld innovációs megoldásokra, de lehet pályázni Digitális és IT innováció, valamint Szolgáltatás/termék- és Marketing fejlesztés témában is.
Mindeközben a CheckINN nem csak egy verseny, hanem egy közösség is. A pályázatban sikeresen résztvevők az Alumni program keretében további mentorálást és folyamatos támogatást is kapnak, ami kiemelten fontos a projektek sikeressége és a fiatalok fejlesztése szempontjából. A tagoknak rendszeresen szerveznek különleges helyszínbejárásokat és találkozókat, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat és új szakmai ismertségeket köthetnek.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.