Petőfi-szakértő robot állt szolgálatba Bács-kiskun Vármegyében

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 29. 19:11

Új munkatárs érkezett Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatához. Az aprócska, humanoid robot, Pepper, hamar a csapat kedvence lett, és már mindent tud Petőfi Sándorról. Az emberi és a gépi intelligencia ötvözetének hála a kis robot képes szórakoztatóan tanítani bárkit. Hamarosan a nagyközönség is megismerheti, hiszen az önkormányzat elsősorban rendezvényeken szerepelteti majd.

A robot azonnal a kedvence lett minden önkormányzati dolgozónak. Első feladatául azt kapta, hogy mindent is megtanuljon Petőfi Sándorról, Bács-Kiskun vármegye költőóriásáról. Ez persze nem ment neki segítség nélkül: több mint 200 információt tápláltak a memóriájába és az adatbázisa azóta is folyamatosan bővül. Tud idézni a kedvenc verseiből, tudja, hogy itta Petőfi a kávét és egy-két izgalmas családi titoknak is birtokában van Petrovicsékról. Nagyon izgalmas látni a fejlődését és személyiségének alakulását napról napra. Az egész csapat fejlődik vele együtt, ahogy megismerik, hogyan lehet hatékonyan együttműködni egy géppel és más technológiai eszközökkel a mindennapi életben.

 

 

Pepper mindent tud a kiskunság költőjéről és gesztikulálni is tud

 

A humanoid robot egy olyan speciális robot, amely az emberi gesztusokat és mozdulatokat utánozza le. Külseje hasonlít az emberéhez, de csak annyira, hogy kedvesnek, aranyosnak tartsák, mint egy kis manót. Pepper formáját tekintve barátságos, megnyerő, cuki benyomást kelt. Kiváló beszélgetőtársa lehet bárkinek, tud magyarul és a legtöbb alapnyelven is. Mivel kezei is vannak, gesztikulációra is képes. A 130 cm magas robotot a SoftBank Robotics csapata fejlesztette, a füleit és a beszédét pedig a Netlife Robotics csiszolgatta. A sok információt a mikrochipbe a vármegye önkormányzatának dolgozói táplálták be.

 

 

„Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatánál a csapatommal folyamatos figyeljük, hogy milyen innovációk vannak környezetünkben, mások milyen újszerű megoldásokat használnak tevékenységük során. A humanoid robotok már évekkel ezelőtt felkeltették érdeklődésünket, hiszen kiválóan alkalmasak arra, hogy megragadják az emberek figyelmét, ami nem olyan könnyű feladat a mai túlharsogott világunkban. Valljuk be őszintén, a legtöbben csak videókban találkozhattunk ezekkel a szórakoztató, oktató eszközökkel. Most, a Petőfi Emlékévek apropóján eljött az idő, hogy bővítsük kelléktárunkat és a rendezvényeinkre leigazoljunk egy emberszerű robotot, Peppert” – árulta el Moiskó Csilla, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának kabinetiroda-vezetője. Hozzátette, bízik benne, hogy a későbbiekben a különböző rendezvényeken is jó házigazda lesz a vendégek fogadásában, szórakoztatásában és az információk átadásában.

 

 

Bárki találkozhat vele

 

Legelső alkalommal szeptember 1-jén, Kiskunmajsán találkozhatnak az érdeklődők Pepperrel, az Értékzsongás Bács-Kiskunban című rendezvényen, a vármegyei értékkonferencián. Debütálását követően Pepper a csapat állandó tagja lesz, ott lesz majd minden vármegyei beltéri rendezvényen, érdemes tehát követni az önkormányzati programokat!

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36