A Lenovo negyedéves bevétele 24 százalékkal esett
A kínai Lenovo Group Ltd. 24 százalékos bevételcsökkenésről jelentett pénzügyi első negyedévéről, és ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben jegyeztek fel visszaesést, a számítógépek és az okostelefonok iránti globális keresletcsökkenés miatt.
A hagyományos kivitelű személyi számítógépek (PC) világelső gyártója csütörtökön azt közölte, hogy a június végével záródott negyedévben 12,9 milliárd dollár volt a bevétele, ami 24 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál és elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 13,84 milliárd dollártól.
Az adózott eredmény éves összevetésben 66 százalékkal, 177 millió dollárra csökkent. Szakértői várakozások átlagában 212,5 millió dollár szerepelt.
A Lenovo részvényára a hongkongi tőzsdén 1 százalék körüli mínuszban állt csütörtökön közép-európai idő szerint röviddel reggel hét óra után.
Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat számításai szerint az idei második negyedévben 16,6 százalékkal, 59,7 millióra estek a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kiszállítása világszerte. A kínai Lenovo továbbra is az első helyen állt a negyedévben 24 százalékos piaci részesedésével úgy, hogy a cég kiszállításai 20,8 százalékkal csökkentek a tavalyi második negyedévhez képest, de több mint 11 százalékkal nőttek az idei első negyedévhez viszonyítva.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar szakember a Schneider Electric régiós vezetésében
- A Magyar Telekom 2023. második negyedéves és első féléves eredményei
- Az LG közzétette 2022-2023-as fenntarthatósági jelentését
- Új ügyvezető a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. döntéshozó testületében
- Történetének legmagasabb második negyedéves árbevételét érte el az LG
- ABB – 2023. II. negyedévi eredmények
- Igor Prerovsky érkezik a Yettel Magyarország vezérigazgatói posztjára
- Afrikában is hódít a magyar orvostechnológia
- Új központot nyitott Újvidéken a Schneider Electric
- A Lenovo közzétette legújabb ESG-jelentését
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.