Autonóm robotjárműveket programoztak a versenyző diákok a ZalaZONE-on

forrás: Prím Online, 2023. április 28. 14:33

A győri Széchenyi István Egyetem autonóm robotversenyt rendezett középiskolások számára azzal a céllal, hogy a diákok megismerhessék az önvezető járművekhez kapcsolódó műszaki és informatikai kihívásokat számítógépes szimulációk, valamint kisméretű mobil robotplatformok alkalmazása révén. Az online fordulót követően a legjobb csapatok az egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjában mérték össze tudásukat. 

A Széchenyi István Egyetem autonóm robotversenyének online versenyén az ország minden tájáról félszáz csapat indult, csapatonként három diák és egy felkészítő tanár részvételével. A program célja az volt, hogy a legmodernebb járműipari technológiákkal – irányítástechnikával, szenzorokkal, robotprogramozással – már középiskolás korban megismerkedhessenek a fiatalok.  

 

A Széchenyi István Egyetem autonóm robotversenye döntőjének résztvevői és szervezői (Fotó: Horváth Márton)

 

Érdekesség, hogy az első négy helyezett két békéscsabai és két ceglédi team lett, amelyek a döntőben már személyes részvétellel mérkőztek meg egymással. Feladatuk nem volt más, mint leprogramozni, hogy önvezető robotjárműveik adott idő alatt a leghosszabb távot tegyék meg egy kijelölt pályán.

 

Prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese köszöntötte a döntő résztvevőit. (Fotó: Horváth Márton)

 

„Egyetemünk a hallgatók sikerességét nemcsak korszerű ismeretek átadásával alapozza meg, de készségeiket is fejleszti. A munka világában való helytálláshoz a szakmai tudás mellett elengedhetetlen például, hogy csapatban tudjanak dolgozni. Ez a hagyományteremtő céllal megrendezett verseny kitűnő lehetőség ennek gyakorlására” – fogalmazott prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese. A tudás és a csapatmunka diadalára az egyetem hallgatói csapata, a SZEnergy Team teljesítményét hozta példaként, amely tavaly világrekorddal nyert Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén, a Shell Eco-marathonon. Hozzátette, a Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, többek közt a hallgatói csapatok támogatására. 

 

A zsűri tagjai: dr. Ballagi Áron, a Széchenyi István Egyetem Automatizálási és Mechatronika Tanszékének tanszékvezetője, dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója és Merényi Ádám, a rendezvényt támogató Microsoft Magyarország oktatási üzletágvezetője. (Fotó: Horváth Márton)

 

Dr. Háry András, a Széchenyi-egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a járműipari tesztpálya környezete olyan újszerű technológiákra épülő programoknak ad otthont, amit ez a verseny is bemutat. „A versenyen szereplő tehetséges diákok később akár a Széchenyi István Egyetem hallgatói is lehetnek, akik majd a ZalaZONE gyakornoki programban is részt vehetnek, és a zalaegerszegi kutatóközpont munkájába is bekapcsolódhatnak” – villantotta meg a fiatalok előtt álló lehetőségeket a vezérigazgató.

 

Autonóm robotjármű a versenypályán. (Fotó: Horváth Márton)

 

Merényi Ádám, a rendezvényt támogató Microsoft Magyarország oktatási üzletágvezetője szerencsésnek nevezte a fiatalokat abból a szempontból, hogy a negyedik ipari forradalomban élnek, amikor az autóipar is jelentős változáson megy keresztül, így a jövő technológiáit ismerhetik meg, és alkalmazhatják. „Nagy gratuláció jár a csapatoknak a teljesítményükért, a Széchenyi-egyetemnek, hogy elindította a középiskolásokat megszólító versenyt, illetve a ZalaZONE-nak, hogy otthont adott az innovatív megmérettetésnek. Már az első alkalommal kiderült, hogy nagy az érdeklődés a diákok részéről, ezért érdemes folytatni a programot” – fogalmazott. 

 

A járműveknek az oldalfalak érintése nélkül kellett követnie a pálya ívét. (Fotó: Horváth Márton)

 

A döntőben az autonóm robotoké volt a főszerep, amelyeket a középiskolásoknak úgy kellett programozniuk, hogy az oldalfalak érintése nélkül kövessék a kijelölt pályát, és adott idő alatt minél messzebbre jussanak. A végeredményt dr. Szauter Ferenc, az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának vezetője hirdette ki. Az első helyet a ceglédi 2Fast 4U, a másodikat a békéscsabai Nemes GSZ, a harmadikat a szintén békéscsabai KÚP Team szerezte meg, míg negyedik helyezett a ceglédi BEM Maszek Bt. lett.

 

A ceglédi győztes csapat, a 2Fast 4U tagjai felkészítő tanárukkal (balról a második: Vékony Zalán Olivér, fotó: Horváth Márton)

 

„Kíváncsiságból jelentkeztem a versenyre, mert a programozás már korábban is érdekelt. Emellett kicsit ki is léphettem a komfortzónámból, és nagyszerű kitekintést tudtam tenni az autonóm közlekedés irányába. Informatikai vonalon képzelem el a továbbtanulást, ezért nem kizárt, hogy a Széchenyi István Egyetemen folytatom majd tanulmányaimat” – mondta el Vékony Zalán Olivér, a ceglédi győztes csapat tagja.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36