Tényleg szakmák szűnhetnek meg a ChatGPT miatt?
Sokakban bámulatot kelt, mások a munkahelyüket féltik az egész világot néhány hét alatt meghódító ChatGPT miatt. A mesterséges intelligenciával megtámogatott szövegalkotó robot akár emberek által végzett feladatokat is képes lehet hatékonyan átvenni, de Gál Kristóf vállalkozófejlesztő szakember szerint pánikra nincs ok. Mint mondta, hiba lenne a cégek részéről, ha innentől kizárólag a ChatGPT-re támaszkodnának a szövegalkotásnál, az ilyen típusú tartalmakból ugyanis hiányzik a lélek, könnyen felismerhetőek, ráadásul a Google is szankcionálja azokat.
Előzetesen betanított, illetve mélytanulást használó mesterséges intelligencia, amely képes intelligensnek ható válaszokat adni a felhasználók kérdéseire és valósághű szövegeket gyártani az igényeik szerint. Egészen röviden így lehetne leírni az OpenAI hatalmas érdeklődést kiváló, szöveggeneráló mesterséges intelligenciáját, a ChatGPT-t.
Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója arról beszélt, számos rémhír látott napvilágot az utóbbi hetekben azzal kapcsolatban, hogy a technológia szakmákat szüntethet meg, de állítása szerint ilyen drasztikus változásokra nem feltétlenül kell számítani.
„A mesterséges intelligencia eddig is létezett, jelenleg is képesek vagyunk kreativitást nem igénylő feladatokat automatizálni bizonyos munkakörökben, amire a leggyakrabban a könyvelést szokták példaként emlegetni. Ez viszont nem jelentette azt, hogy a könyvelőknek más munka után kellett nézniük, csak a hatékonyságukat sikerült a fejlesztésekkel optimalizálni” – magyarázta.
Rámutatott, a ChatGPT a korábban ismert technológiákhoz képest abban új, hogy képes termékleírásokat, blogposztokat, szövegeket generálni szinte azonnal. Ebből viszont nem következik az, hogy a humánerőforrás nélkülözhetővé válik miatta.
A vállalkozófejlesztő szakember szerint ugyan a ChatGPT lehetőséget teremt a cégek számára, hogy megsokszorozzák az írott tartalmaikat, azzal mellé is lőhetnek, mert hiába van valakinek rengeteg szöveg a honlapján, ha azoknak nincs semmilyen hozzáadott értéke. A legjobb, legkreatívabb munkavállalókra ezután is szükség lesz, hiszen a ChatGPT előre beprogramozott háttéranyagból dolgozik. A chatrobottal a profi vállalkozásoknak tehát az lehet az elsődleges célja, hogy ne olcsóbbá akarják tenni a folyamatokat vele, hanem jobbá.
Az ügyfélszolgálatokon is bevethetik a ChatGPT-t
Azzal kapcsolatban, hogy a felhasználók életére hogyan hathat a ChatGPT, Gál Kristóf arról beszélt, a Google bejelentése szerint a robotok által megírt szövegeket büntetni fogja és hátrébb sorolja majd a keresőben. Sajtóhírek szerint a techóriás egy saját fejlesztésű chatbotot kezdett el tesztelni, ami az Apprentice Bard nevet kapta. Gál Kristóf azt is elmondta, ha mégis elénk kerülne egy ilyen szöveg az interneten, alapvetően nem lesz nehéz dolgunk, hogy felismerjük.
„Egy átlagos user számára egyértelmű, hogy mit ír ember és mit a mesterséges intelligencia. A ChatGPT szövegeiben vannak tények, de nincs benne lélek, nincs benne újszerű gondolat, csak a meglévő tartalmakból összeollózott valami. Ha el akarjuk dönteni, hogy mesterséges intelligencia áll-e egy cikk mögött, akkor hagyatkozzunk a megérzéseinkre: ilyen esetekben szinte biztos, hogy az nem fog csalni” – jelentette ki.
Felhívta rá a figyelmet, a nagyobb support igényű piacokon gyakrabban találkozhatunk majd a ChatGPT-vel a jövőben. Ennek az oka, hogy rendkívül gyakoriak a visszatérő kérdések, amire a chatrobot is készséggel és gyorsan tud válaszolni, így sokkal egyszerűbb és költséghatékonyabb dolgozni vele, mintha embert foglalkoztatnánk erre a célra.
Mint mondta, ez a legtöbb esetben az ügyfeleknek is hasznára válhat majd, hiszen nem kell majd hosszasan várni, mire valaki felveszi velünk a kapcsolatot, hanem gyakorlatilag azonnal pontos választ kaphatunk a kérdéseinkre.
A Klikkmarketing alapítója összegzésében elmondta, a profi cégeknek nem reaktív, hanem proaktív módon kell hozzáállniuk a ChatGPT-hez, azaz ugyan kapkodni és pánikolni nincs értelme, de azért el kell gondolkozniuk rajta, hogy mire használhatják a technológiát a marketingben. A chatbot ugyanis nem szükségtelenül rossz, még hatékonyabb megoldások bevezetését is támogathatjuk vele, és win-win helyzeteket lehet így létrehozni a jövőben.
Kapcsolódó cikkek
- Bing ChatGPT: első tapasztalatok teljes hozzáférés után
- Már van olyan magyar webshop, ahol MI készíti a termékleírásokat
- Az alkotóké és a felhasználóké is a felelősség – állítja a mesterséges intelligencia
- A Google vezérigazgatója jelentette be a Google Bard indulását
- Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
- Új chatbotjával szabadítja fel a mesterséges intelligencia képességeit a Viber
- Felforgató hatású lehet a mesterséges intelligencia ugrásszerű fejlődése
- A mesterséges intelligenciával teljesen megérthetjük ügyfeleinket?
- Átfogó szoftvercsomag a vezetéstámogató és automatizált vezetési rendszerekhez
- 2023-ban óriásit robbanhat a TikTok-marketing
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.