Előbb osztjuk meg a bankszámlánkat a párunkkal, mint a telefonunkat
A párok legszívesebben az ételüket és a telefontöltőjüket osztják meg egymással, a telefon feloldókódja és a fogkefe viszont már tabunak számítanak – derült ki a Nokia készülékeket gyártó HMD Global Valentin-nap alkalmából készült kutatásából. A megélhetési költségek emelkedése sokakat önzetlenségre sarkall, az idősebb generációk pedig nehezebben osztozkodnak, mint a fiatalok.
A felmérés 3 kontinens 8 országában* vizsgálta, hogy mi az, amit szívesen osztunk meg a párunkkal, és mi az, amit inkább megtartunk magunknak. Az eredményekből kiderül, hogy az ételek (58%) és a mindennapi technológiai eszközök, mint például a laptopok (44%) megosztásában többé-kevésbé nyitottak vagyunk, a privát szféránkba azonban még a párunkat is nehezen engedjük be.
A megkérdezettek mindössze 16%-a osztaná meg a telefonja jelszavát a párjával, tehát a beszélgetéseink tartalmához és a fotóinkhoz még a bankszámlánknál (23%) is nehezebben adunk betekintést a partnerünk számára. A mindennapi tárgyak esetén viszont ennél valamivel romantikusabb kép rajzolódik ki: az emberek harmada szívesen aludna egy párnán a szerelmével, és nagyjából ugyanennyien a vizesüvegüket is megosztanák.
El a kezekkel a fogkefémtől!
A telefonunk tartalmánál már csak a személyes higiénáinkra figyelünk jobban: a legkisebb mértékben a fogkefénket (9%) és a fehérneműket (6%) adjuk kölcsön a párunknak, de még a fülhallgatónkat (15%) is leginkább csak a saját fülünkben tudjuk szívesen.
Ha a technológiai eszközöket nézzük, a párok harmada használ közösen egy tabletet, és nagyjából ugyanennyien a telefonjukat is megosztják. Az e-book olvasókat nagyrészt meghagyjuk magunknak (12%), mint ahogy a mindenféle zenei eszközöket (fejhallgatók, hangszóró) is csak a megkérdezettek negyede adja be a közösbe. Összességében viszont úgy tűnik, hogy a technológia tekintetében szeretünk osztozkodni, ugyanis csak 10% mondta azt, hogy semmilyen eszközt nem oszt meg a párjával.
Vannak, akik semmit sem osztanak meg szívesen
Az adatokból kiderül, hogy a fiatalabbak sokkal inkább egy húron pendülnek a párjukkal, legalábbis ha a dolgaik megosztásáról van szó: a 45 év felettiek 12%-a semmit nem osztana meg, a fiatalabbak körében pedig csak ennek a fele, mindössze 6% gondolkodik így.
A technológiai eszközök terén is ugyanez a helyzet: a 45 felettiek átlagosan 16%-a, míg a fiatalabbaknak csak átlagosan a 7%-a nem oszt meg semmilyen eszközt a párjával. Ez azonban persze fakadhat abból is, hogy az idősebb korosztályokra egyébként is kevésbé jellemző ezeknek az eszközöknek a használata.
„Tekintettel a mindennapos használatukra, nem meglepő, hogy gyakran megosztjuk egymással a töltőkhöz hasonló technikai eszközöket. A táblagépek pedig különösen a megoszthatóság jegyében készülnek, így például a Nokia T21 is, amely ideális az egész család számára; legyen szó munkáról vagy tanulásról, az egész készüléket úgy terveztük, hogy minden helyzetben helytálljon.” – nyilatkozta Adam Ferguson, a HMD Global termékmarketing-vezetője.
__________________
*A 8162 fő megkérdezésével készült 2023-as kutatást a HMD Global megbízásából a Censuswide végezte nyolc országban (Egyesült Királyság, USA, Németország, Finnország, Egyesült Arab Emírségek, Mexikó, Lengyelország és Románia).
Kapcsolódó cikkek
- Új marketing-vezérigazgató érkezik a HMD Globalhoz
- Négy új Nokia készüléket jelentett be a HMD Global
- Így hozd ki a legtöbbet a telefonodból a fesztiválokon
- Új telefonokkal és egy táblagéppel rázza fel portfólióját a HMD Global
- Bővül a Nokia G-szériája
- A HMD Global a legjobbak között az EcoVadis fenntarthatósági listáján
- Már elérhető az Android 13 fejlesztői változata Nokia X20-ra
- Újabb három megfizethető Nokia okostelefonról rántja le a leplet a HMD Global
- Két új taggal bővül a Nokia G-széria
- A HMD Global egy Nokia 3310 tortával ünnepli 5. születésnapját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.