Magyarország első szuperszonikus kutatórakétáját bocsátották fel magyar diákok
Sikeresen startolt a BME Aerospace Team által – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főtámogatásával – megépített megépített 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta, amely repülés közben két tudományos kísérletet végzett: egy élő csontsejtekkel végzett orvosbiológiai, valamit egy, a Föld mágnesességét mérő légkörfizikai kísérlet kapott helyet az eszközön. A felbocsátást január 26-án tartották meg.
A BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace csapata 2021 szeptemberében azért alakult, hogy egyetemi hallgatók és a legnevesebb hazai szakemberek tudását ötvözve szuperszonikus, szuborbitális – a hangsebességnél több, mint kétszer gyorsabban repülő, Föld körüli pályára nem kerülő – rakétát tervezzenek, és szereljenek össze.
Az Aether-S nevű, oktatási célú kutatórakéta tesztfelbocsátására – a szükséges engedélyek megléte és az óvintézkedések betartása mellett – január 26-án 16:05 perckor a Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság 0-ponti lőterén került sor.
A rakétát saját fejlesztésű számítógépes és kommunikációs rendszer működtette, a tartalékrendszert pedig kereskedelemben kapható eszközökből állította össze a csapat. A csapattagok a megalakulástól a versenyig 16 ezer munkaórát töltöttek a projekt megvalósításával. Tavaly augusztus közepéig a fejlesztés és a laboratóriumi tesztek zajlottak, majd ősszel az összeszerelés követte ezeket. A mostanra már közel 30 fős hallgatói csapat tagjai között egyaránt szerepel villamosmérnök, mérnökinformatikus, jármű-, gépész- és mechatronikai mérnök, orvos, csillagász, geofizikus, közgazdász, jogász és grafikus.
Az egy héttel korábban, a BME Q-épületének aulájában megtartott projektbemutató rendezvény díszvendége Farkas Bertalan kutatóűrhajós volt. Besenyei Péter műrepülő világbajnok pedig személyesen tekintette meg a sikeres tesztfelbocsátást.
A projekt megvalósítását a hazai légi- és űripar képviselői – egyetemek, kutatóintézetek, cégek és állami szereplők – széles körűen segítették. A BME Aerospace Team fő támogatói a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a KÉSZ Csoport, a Valkyr Informatikai Kft., a Lufthansa Systems Hungária Kft., az Aviation Business Solutions Broker Services AG, Szűcs József egyéni vállalkozó, a GépForg 2000 Kft., a Varinex Informatikai Zrt., valamint a Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. voltak.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: idén már a streamingszolgáltatók által közzétett tartalmakat is korhatárkarikákkal kell ellátni
- Új, kutatás-fejlesztésre és innovációra épülő növekedési korszak indulhat a gazdaságban
- Nullás díjszabás megszűnése: vizsgálatot indított az NMHH a Magyar Telekom szerződésmódosítása miatt
- Aggasztó a helyzet: már tízévesen több órát „tiktokoznak” a gyerekek
- Kiderült, hogy mire panaszkodnak a legtöbben, ha tévézésről van szó
- Mit érdemes tudni az inflációkövető díjkorrekcióról?
- A deepfake-jelenség társadalmi kockázatára hívja fel a figyelmet az NMHH
- Körzeti és helyi vételkörzetű médiaszolgáltatások vállalásait vizsgálta a Médiatanács
- Aggályos internetes reklámokra hívja fel a figyelmet az NMHH
- A felhasználók online térben való védelmére hívta fel a figyelmet az NMHH elnöke
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.