Határozottabb fellépést sürget a Schneider Electric a válságok kezelésére
Akár kétharmadával is csökkenthető lenne 2030-ig az épületek szén-dioxid-kibocsátása a már meglévő technológiák alkalmazásával is – derül ki a Schneider Electric Research Institute új tanulmányából. A Schneider Electric az Innovation Summit World Tour rendezvény keretében számos olyan újdonságot is bemutat, amelyek támogatják az energiahatékonyság növelését és a fenntartható működést.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat tegnap indította el 2022-es Innovation Summit World Tour rendezvénysorozatot, és egyúttal felhívást intézett a kormányok, a vállalkozások és a fogyasztók előtt álló hármas válság – energia, gazdaság és éghajlat – kezelésére. A cég a problémák felvetése mellett azt is bemutatta, hogy milyen megoldásokkal és megközelítéssel lehet úrrá lenni rajtuk.
"A globális válság idején teljesen tisztában kell lennünk az utunkkal és a célunkkal. A jelenlegi energiaválság csak a jéghegy csúcsa. Mivel az energiaigény világszerte várhatóan háromszorosára nő a következő 30 évben, létfontosságú, hogy a villamosítás, a digitalizáció és a fenntarthatóság felgyorsítása érdekében már most bevessük a rendelkezésre álló összes technológiát" – hangsúlyozta Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnök-vezérigazgatója az Innovation Summit World Tour-t megnyitó előadásában.
A társaság már régóta szorgalmazza az összehangolt fellépést az energiapazarlás csökkentése, a megújuló energiaforrásokba való beruházás, az energetikai ökoszisztémák villamosítása és digitalizálása érdekében, valamint annak biztosítására, hogy mindez a gazdasági és emberi jólétet szem előtt tartva történjen. Becslések szerint globális szinten az épületek felelősek a CO2-kibocsátás mintegy 30 százalékáért, vagyis ha sikerülne az épített környezet esetében előrelépni a fenntarthatóság irányába, az komoly lépést jelentene a bolygónk védelme szempontjából is.
A Schneider Electric Research Institute közelmúltban bemutatott tanulmánya szerint a már most rendelkezésre álló technológiák széleskörű alkalmazásával és a bennük rejlő lehetőségek kihasználásával 2030-ra kétharmadával lehetne csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, miközben az épületeket használók is hatalmas – akár 70 százalékos – megtakarítást érhetnének el az energiaköltségek terén. Az elemzés szerint az üzleti célú ingatlanok esetében 2030-ra a szén-dioxid-kibocsátás 60-70 százalékát lehetne megszüntetni, éves szinten pedig 15-50 százalékkal lehetne visszafogni az energiaköltéseket, ráadásul az energiahatékonyságot javító beruházások igen gyorsan, 10 éven belül megtérülnének ebben a szegmensben. A meglévő lakóingatlanok esetében még nagyobb, 60-90 százalékos CO2-kibocsátás csökkentést lehetne elérni a meglévő technológiákkal és felére lehetne csökkenteni az energiaköltségeket. Ugyanakkor ebben a szegmensben hosszabb megtérüléssel lehet csak számolni, ami a tanulmány szerint indokolja, hogy még több és aktívabb állami ösztönző program induljon.
A Schneider Electric az Innovation Summit World Tour keretében számos újítást mutat be, amelyek nem csak az épületek esetében, de egyéb területeken is támogatják a hatékonyság növelését, a fenntartható működést. Az EcoStruxure Energy Hub például az épületüzemeltetőknek nyújt segítséget abban, hogy valós időben tudják nyomon követni az adott létesítmény energiafelhasználását és kibocsátását. A megoldás azon túl, hogy könnyen átláthatóvá teszi az energiafelhasználást, a költségeket és a teljesítményt, még energiatakarékossági javaslatokat is tesz. A megújuló energiaprojekteken dolgozó szervezeteknek nyújt támogatást az EcoStruxure for Renewables nevű megoldás, amely a digitális ikreket a létesítmények tervezési és megvalósítási szakasza mellett az üzemeltetés és karbantartás során is elérhetővé teszi.
Több újdonságot mutatott be a Schneider Electric ipari automatizálási részlege is, az EcoStruxure Automation Expert, a világ első szoftverközpontú ipari automatizálási rendszerének legújabb kiadása például még mélyebb integrációt valósít meg az AVEVA System Platformmal, támogatva ezáltal a felhasználók számára a grafikus tervezést az Operations Management Interface segítségével. A Schneider Electric új, Lexium nevű cobotja egy olyan fejlett robotrendszer része, amely segíti a munkásokat a nehéz, ismétlődő és összetett feladatok elvégzésében. A robot képes akár 18 kg-os tárgyakat is felemelni, és a gyártósorokon az emberek mellett dolgozni, a felhasználók pedig egy Android alkalmazáson keresztül intuitív módon programozhatják és működtethetik.
Kapcsolódó cikkek
- Folyamatos a fejlesztés a Schneider Electric gyöngyösi üzemében
- Tarolt a Schneider Electric a B2B szektor befektetői kapcsolatait értékelő listáján
- Angliában is zöldülnek az ingatlanok
- Így lehet sikeres a digitális átállás az ipari vállalatoknál
- Új megoldások az emelkedő áramszámlák ellen
- Van kapcsolat az éghajlatváltozás és az emelkedő energiaszámlák között?
- Több mint másfélmillió eurós beruházás a Schneider Electricnél
- Új vezetővel folytatja az MG Zala
- Okosgyárat épít Dunavecsén a Schneider Electric
- Több mint egymillió embernek vitt zöld áramot a Schneider Electric
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.