Inspire: Szuverenitás a felhőben, innovációk az űrből

forrás: Prím Online, 2022. július 24. 10:20

A szigorú biztonsági és jogszabályi korlátozások sem akadályozhatják az állami intézményeket abban, hogy a felhőbe költöztessék a szolgáltatásaikat és ehhez minden technológiai felétel adott – ez is elhangzott az idei Microsoft Inspire-n. A Microsoft legnagyobb partner-eseményén többek között az űrtechnológiát ötvöző innovációkról, a szoftverfejlesztőnek és értékesítőknek nyújtott, pénzben is jól kifejezhető, kiemelkedő támogatásokról, és egy munkahelyi kép- és videómegosztó platformról is szó volt.

Július 19-20-án zajlott az Inspire, a Microsoft legnagyobb, nemzetközi partner-eseménye. A nagyszabású rendezvény két napja alatt a redmondi világcég jóformán mindent megmutatott abból, amit a partnereinek és ügyfeleinek kínál: felhő és hibrid megoldásokat, amelyeknek elkészült a kifejezetten állami szervezetek igényeire szabott változata; a hibrid, kollaboratív munkavégzést támogató új eszközöket; azokat a platformokat, ahol a partnerek a saját szoftvereiket fejleszthetik és adhatják közre, valamint az űripar tapasztalatait is integráló, innovációt támogató megoldásokat.

 

Az Inspire a Microsoft legnagyobb eseménye. A cég legfontosabb küldetése partnereinek támogatása: az ő sikerüktől tette függővé a saját üzleti eredményességét is, a vállalatnak több mint 400 000 partnere van világszerte, akik több mint 22 millió embert foglalkoztatnak. Ez az ökoszisztéma a Microsoft felhőszolgáltatásaira épül, ezekre az előfizetői igények egyes becslések szerint 2025-re túl fogják lépni az 1 billió dollárt.

 

 

Biztonságos, jól kikövezett út a felhőbe kormányok számára

Az Inspire egyik legjobban várt újdonsága az a felhő megoldás, amit az állami intézmények sajátos igényei alapján terveztek. A Microsoft Cloud for Sovereignty a digitális átalakulásban lesz a kormányok segítségére, így azok több és jobb, a hatályos törvényeknek és kiberbiztonsági előírásoknak minden téren megfelelő, online közszolgáltatásokat nyújthatnak polgáraiknak. Az állami szektor a felhőtechnológia összes előnyét élvezheti: az erőforrások rugalmas skálázhatóságát, a helytől és időtől független működést, a folyamatok irányíthatóságát és átláthatóságát – ráadásul úgy, hogy az adatvédelemből és kiberbiztonságból semmit sem kell feladniuk.

 

A közszolgáltatások digitalizációjának a kelet-közép-európai régióban különösen nagy jelentősége van, amint erre a Digital Futures Index is rámutatott. Ez alapján a régiónk, bár gyorsan fejlődik, továbbra is lemaradásban van Nyugat-Európa digitális éllovas államaihoz képest. A felhőből elérhető digitális közszolgáltatások, mint amilyen például a magyar EESZT vagy az – amellett, hogy növelik az állami adminisztráció hatékonyságát és a közszolgáltatásokba vetett állampolgári bizalmat – lökést adnak a digitális írástudás elterjedésének és ezzel megágyaznak még több piaci digitális szolgáltatás megjelenésének, végsősoron pedig a teljes gazdaság digitális átalakulásának.

 

 

 

Developers, developers, developers

Bár a Microsoft jelentős változáson ment keresztül az elmúlt években, a fejlesztők kiemelt megbecsültsége a cégnél semmit nem változott.

 

Azoknak a partnereknek, akik a saját fejlesztésű szoftvereiket szeretnék a Microsoft segítségével fejleszteni, illetve világszerte terjeszteni, a Microsoft idén ősszel külön programot indít a Microsoft Cloud Partner Program néven. Ennek előzeteseként már elérhető a ISV Success Program, amelynek keretében összesen közel 128 000 dolláros támogatást nyújtanak a partnereiknek például olyan „homokozó” formájában, ahol tesztelhetik az alkalmazásaikat annak kockázata nélkül, hogy a még kísérleti fázisban lévő szoftver kárt okozhatna a rendszer többi részében. Kapnak továbbá különböző fejlesztői eszközöket, technológiai és üzleti támogatást, valamint egy fejlesztői közösség tagjaként dolgozhatnak az alkalmazásaikon. Ezek egészülnek ki a Microsoft Marketplace-en elérthető elismerésekkel, illetve a Microsoft piacterén továbbra is az iparág legalacsonyabb jutalékát, mindössze 3 százalékot kell fizetniük a szoftverek értékesítőinek.

 

Az eseményen bejelentették azt is, hogy a közeljövőben saját értékesítési platformokat alakítanak majd ki a különböző tulajdonságokkal bíró szoftvereknek. Így például megkülönböztetik őket az ügyfeleknek nyújtott teljesítményük, technológiai érettségük, továbbá speciális, például az egészségügyben, a pénzügy vagy a kiskereskedelem területén kifejtett hasznos funkcióik alapján.

 

Innováció az űrből

Köztudott, hogy a mindennapi életben meghonosodott számtalan innovációt eredetileg az űriparban fejlesztették ki. A Microsoft most az űrtechnológiát házasítja a felhőtechnológiával: lényegében a műholdakat és a hozzájuk kapcsolódó megoldásokat használja a konnektivitás és az adattechnológiák továbbfejlesztésére. Az Inspire konferencián bejelentett Azure Space Partner Community az űrprogramokban résztvevő partnereket, gyártókat, rendszerintegrátorokat, adatszolgáltatókat, szoftverfejlesztőket és startupokat fogja egy ernyőszervezet alá, amelyek a piac legkifinomultabb, leginnovatívabb megoldásait fogják az ügyfelek, fogyasztók számára elérhetővé tenni.

 

A munkavégzésben a hibrid az új norma

A konferenciáról nem hiányozhatott az utóbbi évek egyik slágertémája sem: a hibrid munkavégzés – noha erre egyre inkább normál munkavégzésként hivatkoznak a Microsoftnál. A munka világában bekövetkezett változások arra ösztönzik a Microsoftot, hogy minden új és meglévő szoftvert alkalmassá tegyenek az egyidejű, közös munkavégzésre. Az Excel Live ennek az új trendnek az eredménye, amit ezúttal összekapcsoltak a Teams-szel, így a jövőben közvetlenül egy Teams-ablakban megnyitva dolgozhatnak közösen a munkatársak egy-egy Excel-munkafüzeten. Kollaborációs eszközökkel egészül ki a Microsoft Whiteboard is.

 

Az új Viva Engage azzal segíti a szervezeteken belüli közösségépítést is, hogy egy új Stories funkción keresztül a videó- és képmegosztást is lehetővé teszi – tulajdonképpen a Microsoft ezzel megalkotta a munkahelyi Instagramot.

 

Idén egyéves a Windows 365

A Microsoft a partnereinek rendezett eseményen emlékezett meg a Windows 365 egyéves szülinapjáról, hiszen az elmúlt egy évben ez a programcsomag segített a Microsoft partnereinek egy korszerű, jövőálló munkahely kialakításában.

 

Bemutatták a Microsoft 365 legújabb fejlesztéseit is: ilyen például az az új képesség, amellyel a rendszert egy bizonyos időpont szerinti állapotra lehet visszaállítani (Virtual Machine restore points). A megoldás egy váratlan rendszerleállás esetén nyújt védelmet az adatvesztés ellen. Az új Citrix Optimization Pack for Windows 365 Cloud PC pedig lehetővé teszi, hogy minden Windows 365 felhasználó a saját igényei szerint kialakított desktopon és munkakörnyezetben csatlakozzon a vállalati hálóhoz.

 

A fentebb megvillantott témák csak a jéghegy csúcsát képezik: az Inspire gyakorlatilag mindenki számára tartogat újdonságokat. Az Azure Databricks-re épülő kiszolgáló nélküli SQL (Serverless SQL on Azure Databricks) például, amelynek előzetese e hónap végén válik elérhetővé, az SQL futtatáshoz és adatfeldolgozáshoz szolgáltat erőforrásokat minimális befektetéssel, akár 40 százalékos költségmegtakarítás mellett.

 

Ugyancsak téma volt az eseményen az Azure Center for SAP, amely a széleskörben használt vállalatirányítási rendszer felhőből történő működtetését könnyíti meg. De nem feledkezett meg a Microsoft a nyíltforráskódú platformon fejlesztőkről sem: az Azure ARM-alapú, cloud-natív processzorokra épülő, jól skálázható virtuális gépeket kínál nekik felhőalapú alkalmazásfejlesztéshez, webszerverek futtatásához.

 

Az Inspire eseményhez online erre a linkre kattintva lehet csatlakozni, vagy az előadásokat utólag megtekinteni.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36