A Continental lett az „Év gumiabroncsgyártója” 2022-ben
Az „Év gumiabroncsgyártója” díjjal tüntette ki a Continentalt a Tire Technology International (TTI) nemzetközi szakmai magazin. A TTI innovációért és kiválóságért átadott díjait, melyek az abroncstechnológia legújabb fejlesztéseit és vívmányait jutalmazzák, az iparág legfontosabb elismeréseiként tartják számon. Az idei kiválasztási szempontok ismét a termékbiztonság és a fenntarthatóság további fejlesztését célzó technológiai innovációkat helyezték a középpontba, a díjakról pedig egy több mint húsz újságíróból és az abroncsipar vezető szakértőiből álló nemzetközi zsűri döntött.
Matt Ross, a Tire Technology International főszerkesztője a következőképpen nyilatkozott a díjnyertesről: „Az Év gumiabroncsgyártója hagyományosan egy nagyon szoros versenyt hozó kategória. Nagyszerű volt látni, hogy a Continental harmadszor is átveszi ezt a díjat, különösen, hogy ezúttal épp a hazai pályájukon részesültek az elismerésben. A zsűrit lenyűgözték azok az eredmények, amiket a vállalat az elmúlt évben elért, például a ContiRe.Tex, az Extreme E gumiabroncs második generációja, a kutatási együttműködések széles skálája, vagy a Conti GreenConcept abroncs – hogy csak néhányat említsünk a figyelemre méltó teljesítményükből. A Continental innováció és fenntarthatóság iránti elkötelezettsége miatt igazán méltó nyertese a díjnak.”
A díjat Bernd Korte, a Continental Tires platformfejlesztési és iparosítási alelnöke vette át, majd a következőt nyilatkozta: „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk az idei Év gumiabroncsgyártója díjat. Arra ösztönöz bennünket, hogy tovább folytassuk a kiválasztott utunkat, hogy folyamatos befektetésekkel mozdítsuk előre az abroncsfejlesztést, illetve hogy jelentősen hozzájáruljunk a biztonságos, költséghatékony és környezetbarát mobilitáshoz.”
Az idei díj azt jelenti, hogy a Continental harmadszor kapja meg a tekintélyes Év gumiabroncsgyártója címet az elmúlt nyolc évben, ezzel is bizonyítva a piacvezető technológiai innováció iránti komoly elkötelezettségét, melynek középpontjában a biztonság és a fenntarthatóság áll. A prémium gumiabroncsgyártó a közelmúltban a ContiRe.Tex technológia bevezetésével demonstrálta innovatív képességeit. A nagyobb fenntarthatóság érdekében speciálisan kifejlesztett technológia, amelyet néhány hónap alatt sikerült gyártási érettségre hozni, lehetővé teszi a vállalat számára, hogy a gumiabroncs vázában lévő hagyományos poliészter fonalat teljes mértékben újrafeldolgozott PET-palackokból kinyert újrahasznosított fonallal váltsa ki. A technológia sokkal hatékonyabb, mint a PET-palackok nagy teljesítményű poliészter fonalakká való feldolgozásának más hagyományos módszerei. A felhasznált palackok kizárólag olyan régiókból származnak, ahol nem működik zárt rendszerű újrahasznosítás. A ContiRe.Tex technológia egy újabb lépést jelent a Continental számára afelé, hogy a környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalás terén a legfejlettebb gumiabroncsgyártó vállalattá váljon.
Kapcsolódó cikkek
- A Continental új érzékelőket dob piacra
- Hidrogénüzemű járművek gumiabroncsait fejleszti a Bridgestone
- Integrált gumiabroncs- és flottakezelési megoldást indít a Bridgestone
- Meghosszabbítja 2027-ig partnerségét a Continental és a Tour de France
- Az Év Beszerzési Csapata Díjat is megkapta a budapesti Continental
- Teljesítmény és esztétika egy abroncsban
- A Bridgestone hiperhatékony gumiabroncsot fejleszt a Mercedes-Benz VISION EQXX számára
- Harmadszor is az Év gyára a budapesti Continental
- PET-palack újrahasznosításával készít gumiabroncsot a Continental
- Áremelkedés várható a gumiabroncsok piacán
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.
Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val
A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében.