Külföldi piacszerzésben is segíti a hazai startupokat a Microsoft
Technológiát, értékesítési és együttműködési platformot, szakmai tanácsadást és a világ egyik legnagyobb partnerhálózatához való hozzáférést nyújtja a hazai startupoknak a Microsoft. A cég megbízásából elkészült kutatás, a Hungarian Startup Report szerint a magyar startupok közel kétharmada az értékesítést és az ügyfélszerzést tartja a legnagyobb kihívásnak, amellyel manapság szembesül. A legsikeresebb startupok árbevételük zömét külföldön realizálják.
A hazai startup ökoszisztéma mintegy 25 százaléka, 212 vállalkozás nyilatkozott az immár másodjára elkészült és a Microsoft Magyarország által támogatott Hungarian Startup Report felmérésben, ezért ez tekinthető a ma elérhető legátfogóbb kutatásnak erről, a hazai gazdaság versenyképessége szempontjából kiemelt fontossággal bíró szektorról. A jelentés egyik fontos megállapítása, hogy a fejlődésük kezdeti stádiumában lévő startupok közel kétharmada, 61 százaléka az előttük álló legnagyobb kihívásnak az értékesítést és az ügyfélszerzést tartja. Ezt követi a szakemberhiány (43%) és az ügyfelek megközelíthetőségének nehézségei (44%), továbbá a tőkehiány (41%).
A Microsoft for Startups program épp ezeken a területeken kínál támogatást Magyarország feltörekvő, innovatív vállalkozásainak. A szakértői tanácsadás mellett, akár ingyenes hozzáférést is biztosít a Microsoft az Azure felhőjéhez és számítási kapacitásaihoz, rendelkezésre bocsátja a legújabb technológiai megoldásait, és – ami talán a legértékesebb a startupok szemében – partnerhálózatán, értékesítési platformjain keresztül segít a vállalkozásoknak betörni a nagy nemzetközi piacokra, vagy kockázati tőke befektetők révén pénzügyi forrásokhoz juttatja őket. A Microsoft hozzáférést biztosít a startupoknak a világ egyik legnagyobb partnerhálózatához.
A Microsoft for Startups program számos sikeres vállalkozásnak segített megvetni a lábát külföldi piacokon. Ilyen például a Talk-a-bot, amelynek applikációja, a Cheq a Microsoft App Store-ban is elérhető. A közép-európai startup szektor legutóbbi seregszemléjén, a Microsoft CEE Startup Awards versenyen három magyar vállalkozás került be a legjobb 10 közé, majd a fenntarthatóság kategóriában a Volteum, a fintech kategóriában pedig a FintechX Technologies el is vitte a fődíjat. A Microsoft co-sell programjába is bekerült startupok gyorsan bővülő, új piacokon voltak képesek vonzó, úttörőnek számító innovációkat felmutatni, nagymértékben támaszkodnak a legújabb technológiákra, és az is közös bennük, hogy szeretnének a régiós vagy akár azon túli piacokra is belépni a termékeikkel.
„Azok a vállalkozások az igazán sikeresek, amelyek már a működésük kezdetén megcélozzák a külpiacokat” – emelte ki a Szabó Péter, a Microsoft Magyarország partnerkapcsolati üzletág igazgatója a kutatásból, rámutatva arra, hogy a felmérés legsikeresebb vállalkozásai, amelyek átlagosan több mint 80 000 euró forgalmat érnek el havonta, többnyire a nemzetközi piacon keresik meg a bevételeik zömét. „Ebben, a külpiaci pozíciószerzésben szeretnénk támogatni a vállalkozásokat úgy, hogy ezek ne kényszerüljenek arra, hogy külföldre tegyék át vállalkozásaik székhelyét”. Hozzátette: nagyon kevés a B2C szektorban tevékenykedő hazai startup, pedig a Microsoft által nyújtott marketing támogatással, akár itt is sikeresek lehetnének.
A Hungarian Startup Report szerint a hazai vállalkozások 55 százaléka kötött stratégiai együttműködést valamilyen nagyvállalattal, és 25 százalékuk fejleszt velünk közösen valamilyen innovatív terméket, továbbá 26 százalékuk használja ki a partnerséget az értékesítésben is. A felmérésbe bevont vállalkozások 12 százaléka csatlakozott a Microsoft co-sell vagy Microsoft for Startup-hoz hasonló programokhoz, 11 százalékuk pénzügy támogatásban is részesült nagyvállalati partnereitől. A válaszadók fele (50%) ítélte jónak, 33 százaléka pedig nagyon jónak értékelte ezeket az együttműködéseket.
Kapcsolódó cikkek
- A Windows 11 a hibrid munka úttörője
- Mi kell egy jó startup rendezvényhez?
- A hazai kreatív ipari startupok számára hirdet versenyt a Tech In The City
- Startupok és nagyvállalatok: együtt sikeresebbek
- Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat
- A valóságmanipulációs eljárás laikus szemmel szinte felismerhetetlen
- A magyar Orca Aerospace bejutott a Startup Világbajnokság döntőjébe
- A Microsoft lebuktatta a Zloadert
- Rövid időn belül a kétszeresére nőhet a nemzetközi startup budapesti innovációs központja
- Havi 1 milliárd forint a magyar vállalatoknak
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.