Elindult az azonnali fizetés az egyik hazai élelmiszerláncnál

forrás: Prím Online, 2022. május 25. 18:14

Az azonnali fizetési rendszer 2020-as bevezetése óta minden adott, hogy a korszerű, a gazdaság egésze számára előnyös módszer a boltok kasszazónáiban is elterjedjen, ez a folyamat azonban eddig meglehetősen lassan haladt. A kereskedelmi informatika vezető hazai vállalatának, a Laurelnek most friss fejlesztéseivel sikerült lebontania több, a technológia népszerűségének útjában álló akadályt. A május 31-i szakmai, innovációs konferenciájára készülő cég QR-kódon alapuló megoldása a nagy itthoni retailláncok közül elsőként a CBA Príma egyik budapesti üzletében debütált a napokban.

Szakértők az azonnali fizetés bő két évvel ezelőtti hazai indulásától egyebek mellett a készpénzhasználat visszaszorulását, a nemzetgazdaság versenyképességének növelését, dinamizálását várták, ám már akkor jelezték: ezek maximális kiaknázásához elengedhetetlen, hogy a boltokat is bevonják a rendszerbe. Ilyen téren az áttörés még várat magára, nem kis részben azért, mert megfelelő integrátori munka nélkül a megoldás kevésbé kényelmes a vevőknek, mint például a mobilfizetés.

 

„A kezdetektől úgy véltük, hogy az azonnali fizetés addig nem fog tömegesen elterjedni az üzletekben, amíg a vásárlói élmény terén nem sikerül a többi elektronikus alternatívával hasonló szintre hozni. Most, hogy a kereskedelmi- és kasszarendszereinket teljeskörűen felkészítettük arra, hogy a vevők egy QR-kódot leolvasva, mobilapplikáción keresztül, zökkenőmentesen tudjanak fizetni, nagyot léptünk a technológia mielőbbi térhódítása felé” – fogalmazott Bessenyei Attila, a Laurel ügyvezetője a Raiffeisen Bankkal együttműködve megvalósított, mély integrációs tevékenységet igénylő projekttel kapcsolatban. 

 

 

A megoldás a Budapest VI. kerületében található CBA Príma üzletben már elérhető, méghozzá a Laurel saját fejlesztésű önkiszolgáló kasszáin. „Mindig szeretünk az elsők közt lenni, ha innovációról van szó. Úgy véljük, hogy ennek a fizetési opciónak a biztosítása is versenyelőny lehet egy üzletnek, ezért folyamatosan vizsgáljuk a technológia további kiterjesztésének lehetőségét, természetesen a már többször bizonyító Laurelre támaszkodva” – árulta el Felhősi Tünde, CBA L&F Kft. cégvezetője.

 

A kereskedők oldaláról nézve a rendszer fontos előnye, hogy alacsonyabb tranzakciós díjjal jár, mint a hagyományos elektronikus fizetési módok. A könyvelés-kompatibilis, a tévedés lehetőségét kiküszöbölő és extra hardver beszerzését sem igénylő megoldás pedig csak egy azok közül a Laurel-fejlesztések közül, amelyeket a külföldön is egyre keresettebb magyar cég sosem látott komplexitásban mutat be a május 31-i 9. Laurel Retail Konferencián. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36