Podcast indult a tőzsdére lépés és a tőzsdei lét kérdéseiről
Az új műsort két tőkepiaci szakértő, az AegisLegal ügyvédjei készítik elsősorban tőzsdére készülő, a tőzsdére lépést fontolgató cégek számára.
A podcast célja, hogy a tőzsdére lépést, mint tőkebevonási eszközt bemutassa a cégek számára, valódi példákon és tapasztalatokon keresztül. Számos tévhit és félelem él a vállalkozásokban a tőzsdével kapcsolatban, melyet elsősorban az információ hiánya okoz. Bár az utóbbi években fellendülés tapasztalható a magyar tőzsdén, részben az Xtend piac szerepének köszönhetően, mégis komoly, kiaknázatlan potenciált rejt még a hazai cégek és a tőzsde kapcsolata.
Az első adásban a Gloster Infokommunikációs Nyrt. alapítója, Szekeres Viktor beszélt a cége tőzsdére lépéséről, főbb motivációiról, a tőzsdei lét előnyeiről és nehézségeiről. A második rész vendége Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde akvizíciós igazgatója volt, akivel a házigazdák arról beszélgettek, hogy a BÉT mely cégeket tekint tőzsdeérettnek, és milyen eszközökkel támogatja a tőzsdére tartó vállalatokat.
„Sok cég tévesen nem tartja magát tőzsdeképesnek. Azért is választottuk a Tőzsdeérett címet a podcastunknak, hogy eloszlassunk bizonyos, a tőzsdét övező mítoszokat, és segítsünk a KKV cégeknek abban, hogy precízebben felmérhessék a saját erejüket, lehetőségeiket és jövőjüket a tőzsdén” – mondta el dr. Perger Gábor, a podcast egyik házigazdája, az AegisLegal alapítója. „Adásról adásra szeretnénk a tőzsdére lépés és a tőzsdei élet minden aspektusát körbejárni, ezért a vendégeink között megtalálhatóak lesznek bankok, tanácsadó cégek szakértői, sikeres tőzsdei cégek vezetői, gazdasági újságírók vagy éppen a BÉT képviselői” – egészítette ki dr. Simon Stella, az AegisLegal másik alapítója.
Az adások elérhetőek a www.tozsdeerett.hu oldalon, illetve az összes jelentős podcast platformon, mint az Apple Podcast és a Spotify.
Kapcsolódó cikkek
- Robbanásnak indult tavaly a magyar podcast piac és a márkák sem akarnak lemaradni
- Az OXO lett az év kibocsátója a BÉT Xtend piacon
- Merre tart a tartalomgyártás és a televíziós műsorkészítés?
- Fontos változások az adatvédelem gyakorlatában
- Alumni Talk podcast: középpontban az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar
- „A technológia segítségével jobb örökséget fogunk hagyni a jövő nemzedékének”
- Sikeresen élesbe állt a KELER új rendszere
- Az egy perc figyelem adja meg a podcast súlyát
- Még podcastot is többször hallgatunk, mint ahányszor online keresünk társat
- A Sport TV podcastjai a Betone Networknél
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.