Már a klímaváltozás okozta többletköltségekre is köthetünk biztosítást

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 27. 12:41

A világ napról napra változik, és vele együtt változnak a szolgáltatásokkal és termékekkel kapcsolatos igényeink is. Ma már számos olyan, korábban utópisztikusnak tűnő terméket vásárolhatunk, mint például a hajlítható képernyőjű hibrid okostelefon-tablet vagy a 3D nyomtatással és beépített LED világítással készült ultrakönnyű, hálós szerkezetű bicikliváz. 

Ezek a meglepő váltások képződtek le a biztosítási piacon is: létezik már olyan kötvény, amely abban az esetben fizet, ha a külső hőmérséklet 37 Celsius fok fölé kúszik, így a biztosított fedezni tudja a klímaváltozással járó többletköltségeit. Számos jól ismert, azonban a biztosítói szektortól korábban igencsak távol álló cég lép be ebbe a piaci szegmensbe, mint például a Facebook, az Amazon vagy éppen az Alibaba. És nemcsak hogy megjelennek, hanem a kezükben lévő óriási adathalmazzal, dinamizmusukkal és fejlett technológiájukkal fel is forgatják azt. Az Allianz, a jövő biztosítójaként éppen ezért kutatja folyamatosan, hogyan tudja egyre egyedibb szolgáltatásokkal és kiemelkedő ügyfélélménnyel kiszolgálni a gyorsan változó fogyasztói igényeket.

 

Tűz és víz: egységben az erő!

A világjárvány alaposan kimozdította mind a vállalatokat, mind a fogyasztókat a komfortzónájukból. Nekünk megmutatta az időnk és a személyes kapcsolataink fontosságát, a személyünkre szabott termékek, tartalmak praktikusságát, hasznosságát. A cégek pedig megtanulták azt, hogy a drága és időigényes, új ügyfeleket célzó kampányok mellett kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a már meglévőkre is, akiket egyszerűsített ügyfélfolyamattal, a termékfejlesztésekbe való bevonással, extra szolgáltatásokkal járó komplex termékekkel, valamint a vásárlói igényekre való gyors és hatékony reagálással tudnak még inkább elkötelezni maguk mellett.*

 

Ezt a célt a szolgáltatók egyedi partnerségeken keresztül tudják megvalósítani. Az autógyártók és a biztosítók együttműködésének köszönhetően sok esetben már autóvásárláskor köthetünk kötelező biztosítást a gépjárműre, vagy utasbiztosítást magunkra a jármű kölcsönzésekor. Az előbbi a biztosítási megoldásokat, utóbbi pedig az ügyfeleket és a technológiát adja, a végeredmény pedig egy gyorsabb, kényelmesebb, még jobban személyre szabott ügyfélélmény.

 

 

Változó kockázatok, új lehetőségek

Évek óta zajlik egy lassú átalakulás az életmódunkban, amelyet a Covid-járvány felgyorsított. Az egyik jelentős változás a tevékeny munka utáni évekkel kapcsolatos viszonyokban érhető tetten, amelynek középpontjában az aktív és egészséges időskor áll. Ma már egyáltalán nem szokatlan, ha valaki a munkával eltöltött évek után vág bele például egy új hobbiba, vagy kezd el rendszeresen sportolni, esetleg újra belül az iskolapadba, hogy nyelvet tanuljon.

 

Ez a tendencia új szabályokat, új szerepmodelleket, új termékeket hoz magával, amelyek elsődleges célja az lesz, hogy minél nagyobb biztonságban, egészségben, aktívan élvezhessük a nyugodtabb éveinket. Az egyik ilyen termék a Kanadában már elérhető „Hosszú élet nyugdíjalap” nevet viselő rugalmas nyugdíjrendszer, amely lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy úgy töltsék a pihenés éveit, ahogyan csak szeretnék. Akár tovább szeretnének dolgozni, akár aktív közösségi életet szeretnének élni, vagy csendes kényelemben lennének okosotthonunkban, illetve az egészségügyi szolgáltatások terén szeretnének több törődést tapasztalni például digitálisan felügyelt gyógyszerellátással.

 

Csak fenntarthatóan!

Napjainkra a fenntartható termékek már nem csak a prémium kategóriában elérhetőek, sőt megkerülhetetlenné váltak egy vállalat sikere szempontjából. A fiatalabb nemzedékek, különösen az Y és a Z generáció tagjai számára a megvásárolt termékek környezeti hatása például már fontosabb, mint a dizájn vagy a presztízs.** A választásaik során sok esetben inkább a drágább, de környezettudatos opciót részesítik előnyben a többi termékkel szemben. Fontosnak tartják, hogy milyen szemléletet képvisel az a vállalat, amelynek a szolgáltatásait használják, valamint hogyan és hova pozícionálja magát a cég a világ alakulását érintő kérdésekben.

 

„Az Allianz cégcsoport a klímavédelem jegyében például az összes ingatlanberuházásának teljes kibocsátását összhangba szeretné hozni a párizsi éghajlatvédelmi megállapodásban szereplő 1,5 Celsius fokos célértékkel 2025-ig. Vállalatcsoportunk ugyanezen időpontig 30 százalékkal csökkenti a tevékenységéből származó üvegházhatású gázok kibocsátását 2019-hez képest. Ennek megfelelően tartózkodunk a magas szén-dioxid kibocsátással járó üzleti modellekbe történő befektetésektől. Mindemellett 2023-ig megduplázzuk a zöldáram használatának arányát, illetve tovább csökkentjük az egyszerhasználatos műanyagok és a papír felhasználását a működésünkben. Tesszük mindezt azért, hogy ügyfeleink velünk egy olyan jövőbe fektethessenek be, amilyenben ők is szívesen élnének” – mondta Malicskó Gábor az Allianz Hungária Zrt. Termékportfólió-menedzsment divíziójának vezetője.

 

___________________

https://ceoworld.biz/2021/08/01/5-customer-retention-practices-that-work-in-2021/

**  https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/639

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55